Miért szorongok a videochattől?
A távoktatás során több egyetemi órám is videokonferencián keresztül lett lebonyolítva, és azt hittem, hozzászokom a félév végére, de úgy tűnik, nem sikerült. A héten volt az utolsó órám, és ugyanúgy - ahogy eddig mindig, amikor megnyilvánultam - elkezdett remegni a kezem, a hangom, és egyébként hiába nem éreztem félelmet, és hiába tudtam rendesen fogalmazni is, fizikailag mégis nehézséget okozott az önkifejezés. A hangremegés miatt, meg mert úgy érzem, mintha kicsit kifulladnék (de nem hiperventiláció!). Ilyenkor azt sem tudom, hova nézzek igazán, zavarba jövök a kamerától, és attól, hogy a többiek látnak. Személyes kontaktus során, barátok jelenlétében ez egyáltalán nem jellemző, sőt hétköznapi helyzetekben sem igazán, inkább az iskolai órákon/vizsgákon, ahol teljesítenem kell, és úgy irányul rám a figyelem, hogy "tétje is van", ha lehet így mondani. Viszont! Barátokkal folytatott videochat/telefonhívás is feszélyez (igyekszem is elkerülni az olyan helyzeteket), csak a családtagjaimmal tudok szorongásmentesen kommunikálni valamilyen eszközön keresztül.
A vizsgaidőszak során is lesz pár videós megjelenésem, sajnos már jó előre félek tőlük.
Tehát nem is feltétlenül az érdekel, hogy miért szorongok, hanem hogy ezzel mit lehet kezdeni. (Csak ilyen formában kevésbé volt absztrakt a kérdés.)
Köszönöm szépen! Ma videochateltem egy emberrel, és teljesen jól viseltem, meg is lepődtem rajt. Lehet, az a kulcsa a dolognak, hogy csak ketten voltunk, így picit személyesebb, mint egy egész csoport előtt. Szóval a gyakorlás tényleg jó ötlet, megpróbálkozom vele a továbbiak során.
Kedves második, te is próbáld meg azért, tényleg tudom, hogy nem egyszerű, de ha van olyan pillanat, amikor magabiztosnak érzed magad, akkor megpróbálhatnád, hátha kiderül, hogy mégsem olyan ijesztő. :) Én is így fogok tenni. Hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!