Valakinek segített már pszichológus, pszichiáter, hipnoterapeuta a beteges féltékenységén? Ha igen hogyan? Milyen terápiával, módszerekkel dolgozott?

Ha a megfelelő pszichológust találod meg,és te is rajta vagy a változáson,akkor tud segíteni.

Szerintem többféleképpen elmagyarázza a témakörrel kapcsolatos dolgokat,aztán megérted,hogy javíts a helyzeteden.Bár én más témába kértem tanácsát pszichológusnak.

Mondjuk féltékeny az pont nem voltam, de a párkapcsolatom nagyon sokat javult amiatt, mert elmentem pszichológushoz. Addig azt hittem, hogy a párom rontja el :) azután meg ráláttam, hogy az érzéseim gyökerei bennem vannak, nem a párom viselkedésében. És ezáltal az történt, hogy hiába történtek ugyanazok a dolgok a hétköznapjainkban, mint addig, nekem elkezdtek teljesen mást jelenteni.

Szerintem a féltékenység ugyanez, hogy az embert olyan dolgok nyomasztják a másikban, amik máshogy is értelmezhetők, csak mi tulajdonítunk neki túlzott jelentőséget egyfajta bedrótozottság szerint.

És ehhez nem kellett semmilyen extra "módszer", hókuszpókusz, egy jó pszichoterapeuta kellett csak, aki kellően okos és úgy beszélgetett velem, úgy osztotta meg - kérdések formájában - az észrevételeit, hogy mérlegelhettem, hogy az igaz lehet-e az esetemben. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a jó terapeuta megtalálása nekem egy évbe telt, de maximálisan megérte.

Nálam az működött, hogy megbeszéltük a kellemetlen eseményeket: amikor úgy éreztem, hogy konfliktusba kerültem a párommal vagy bántott valami, ezt elmondtam, belementünk mélyebben abba, hogy mit éreztem és már ez nagy előrelépés volt, hogy fel tudtam ismerni, meg tudtam fogalmazni, hogy mit éreztem - anélkül, hogy azon rugóztam volna, hogy a másik mit csinált. (Ahhoz muszáj "érezni", tisztában lenni az érzésekkel, hogy azok változni tudjanak.) Aztán mindig megnéztük, hogy az életem más szakaszaiban éreztem-e hasonlót és egészen döbbenetes egyezőségek derültek ki - elsősorban a gyerekkorban megélt dolgokkal. A terapeuta nem okoskodott sose, mindig együttérző volt és maximum elmondta, hogy gyerekként ezek az érzések helyénvalók és indokoltak voltak, de egy felnőtt dönthet másképp is. Szerintem ez a kulcs, hogy rájössz, hogy a saját érzéseid konkrétan honnan erednek és hogy visszakapod az irányítást, ami sose volt addig a kezedben. Csak onnantól, hogy már különbséget tudsz tenni - azáltal hogy rálátsz, hogy az adott érzést milyen típusú dolgok aktiválják és valójában honnan ered ez a megfelelés - tudod detektálni, hogy most ez nem egy valós érzés, hanem csak bekapcsolt valami "régi".

És a legjobb az egészben, hogy meg nem tudom mondani, hogy miért kezdtem el másképp látni a világot, nem tudok megnevezni egy pontot, hogy na, innentől már máshogy gondolkodtam. Csak beszélgettem a pszichológussal hétről hétre és a párkapcsolati konfliktusaink egyszer csak elkezdtek ritkulni... :)

Utólag visszanézve, én is csodálkozom, hogy a párom ezt hogy bírta, hogy a tök ártatlan viselkedését én mindenféle jelentésekkel ruháztam fel és fenyegetésnek éltem meg. A féltékenykedés is ugyanilyen fárasztó lehet. Tulajdonképpen nálunk épp a párom javasolta, hogy kezdjek pszichoterápiát és én voltam az előítéletes, aki "nem hitt benne". Ma viszont úgy látom, hogy az egyetlen út, ha az önismereti utadon kísér egy profi külső nézőpont, egy sokat látott, gyakorlott, empatikus pszichoterapeuta.