Volt már valaki ilyen miatt pszichológusnál?
Az egyik szülőm mentális betegségben szenved gyerekkorom óta. És most 23 éves koromra úgy érzem, hogy elkezdtek kijönni rajtam annak a következményei, hogy nem egy normális családban nőttem fel, ahol megkaptam volna azokat az alap mintákat és azt a fajta figyelmet és törődést.
Fogalmam nincs, hogy hogyan kellene ezt egy pszichológusnál előadni, vagy levezetni. Egyáltalán seģítene-e annál többet, hogy kibeszélem valakinek?
Volt már innen vki ilyen okból, hogy minden felnőttkori lelki problémája erre volt visszavezethető?
Rettegek attól, hogy én is mentális beteg leszek. Másik pedig, hogy sose volt senkim, akivel ezt meg tudtam volna beszélni, gyerekkoromban sem. A családtagjaim is úgy tettek, mint akik semmiről sem tudnak, kivéve apám,a barátaim előtt meg szégyelltem. Egy barátnőm van, akinek nyugodtan el tudtam mondani az egészet.
Kezdem azt érezni, hogy az elcseszett gyerekkorom miatt se jön össze a pártalálás. Egyszerűen valami megmagyarázhatatlan szar érzés kap el. És mostanában, ha otthon vagyok a szüleimnél, akkor is, főleg mikor azt látom, hogy milyen nehéz nekik, meg apukámnak anyukám miatt. (Skizoaffektív zavarban szenved anyukám. ) Engem meg elkap a bűntudat, hogy én meg normálisan élek kolis egyetemistaként. Legutóbb karácsonykor ki se mozdultam a szobámból csak bőgtem mindennap, és teljesen befordultam a problémákkal, hogy sose lesz normális családom, én se leszek az, mit fogok a későbiekben tenni a szüleimmel, gyűlölöm is az egészet, hogy elcsesződött a család, de őket sajnálom a legjobban. És az a vicc, hogy csak addig eszem magamat ezekkel a gondolatokkal, míg itthon vagyok. Ha a visszautazok oda ahol tanulok, akkor megszűnik nagyrészt, és élek ahhoz képest boldogan. Egy önző nyomoréknak érzem magamat.
Ilyenen ment már át valaki, akinek beteg az egyik szülője?
Légyszi csak olyan írjon, akinek van mentális beteg hozzátartozója. Már így is elég nehéz volt ezeket leirnom, meg összevissza is lett, de már jól esett ennyit tenni, hogy könnyebb legyen ezekkel mit kezdeni, ha időpontot kérek majd a pszichológustól. Fogalmam nincs, hogy mit lehetne ezzel az egésszel kezdeni.
válasza: válasza:Úgy írok, hogy valamelyest átérzem a problémádat. Nekem a szüleim nincsenek diagnosztizálva, mivel sose hittek semmi mentális dologban, persze az autizmuson és hasonlókon kívül. Ennek ellenére az évek során sikerült megállapítanitanom magamtól, hogy mindkettővel valami nem oké. Most erre nem térnék ki, de én pl attól rettegek, hogy örököltem anyukám bipoláris zavarát, mivel kb biztos vagyok benne, hogy az van neki. A témára visszatérve, az hogy rájöttél arra, hogy a szenvedésed visszavezethető a családi hátteredre szerintem nagyon is igaz
Én éveken keresztül szenvedtem és csak egy éve sikerült rájönnöm arra, hogy a családi háttér és a gyerekkor mennyire befolyásolja a lelki világunkat. Nekem 15 évesen mondták, hogy a lelki problémáim oka főleg a családom miatt lehet, de akkor wnnyiban is maradt az egész és akkor nem láttam az összefüggést, nem hittem nekik. Na szóval arra akarok kilyukadni, hogy hidd el a pszichológusok általában tudják, hogy az a közeg amiben felnövünk befolyásol minket a legjobban és biztosan tud majd jó tanácsokat adni amivel enyhülni fog a fájdalmad. Mielőtt mész én javasolnám neked Orvos-Tóth Noémi örökölt sors című könyvét, egyszerűen zseniális és nagyon sok mindent ír benne ami segítségül szolgálhat. Kitartást! 😊
válasza: válasza: válasza:Nálam ugyanez a helyzet, paranoid skizofrén szülővel. A pszichológus egy rakás semmit sem ért :( Kérdezgetett, válaszolgattam, jártam hozzá vagy 3-4 hónapig hetente, nem tudom, mi lett volna a technikája, nem lett belőle semmi. Remélem, Te jobbat fogsz ki.
Bagoly mondja verébnek, de a bűntudatot kellene elengedned, mert az rombolja a lelkedet. Nekem nem sikerül, valahogy bűntudatot neveltek belém és én is folyton azt érzem, rajtam kívül álló dolgok miatt is.
Ha jól érzed magad a közegedben, az normális, elég baj, hogy ilyen családba születtél, lesz még velük bajod, próbáld meg élvezni az életet akkor, amikor épp nem vagy köztük.
Törekedj minél többet emberek között lenni, minél több barátságot, ismeretséget kötni.
Még valami, amit a saját bőrömön tanultam meg: minél kevesebbet beszélj erről a problémáról, mert visszahat rád. Természetesen a pszichológust vagy a legközelebbi barátodat kivéve.
Ha már önálló lakásban (és nem koliban, közös albérletben) laksz, ajánlom a kisállat, leginkább cica "beszerzését". Nekem ő segített a legtöbbet :)
Ha módod van rá, a kutya mellett az szól, hogy nagyon jó, támogató közösségek alakulnak ki a kutyasétáltatók között!
Minden jót és sok erőt, vidámságot, boldogságot!
válasza:Kedves 5-ös valaszolo!
Sok jo tanacs mellet irtal egy olyan mondatot, amivel egyaltalan nem ertek egyet.
"Még valami, amit a saját bőrömön tanultam meg: minél kevesebbet beszélj erről a problémáról, mert visszahat rád. Természetesen a pszichológust vagy a legközelebbi barátodat kivéve."
Azt gondolom, hogy a gyogyulas legföbb tenyezöje, hogy beszelni tudunk arrol, ami velünk törtent, ez a kulcs, hogy megtudjuk fogalmazni. Ha ki tudod mondani, hogy bantottak, elhanyagoltak, nem foglalkoztak velem, nem volt egy egeszseges felnött a közelemben, aki segitett volna megerteni a helyzetemet. Nem volt senki, akinek panaszkodhattam volna, aki megvedett volna. Egy gyermek függ a szüleitöl fizikai es erzelmi jolete a szüleitöl függ, ami felnött koraban is vegig kiseri.
Amit te tanacsolsz, ugyanaz, amit megtanitottak neked, az erzelmek elfojtasa. Ha meg akarsz gyogyulni, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy beszelsz rola, addig, amig ugyerzed beszelned kell. Lehet lesz egy nehez fel eved, mikor a lelked legmelyebb bugyraiban a poklot eled meg, azt a poklot, amiben felnöttel. Ezutan a teher elillan megkönnyebbülsz, a felelem, a szorongas erejet veszti, mert megerted, hogy ami veled törtent az nem volt normalis egy gyerek szamara. Szoval, ha teljesen megakarsz gyogyulni, akkor irj rola, beszelj rola, olvass rola. A Trauma magatol nem mulik el csak, ha megertjük.
válasza:Kedves 6-os!
5-ös vagyok.
Figyelmes a hozzászólásod :)
Igazad is lehet, meg nem is. Ez egyéni, ez saját tapasztalatom. Sajnos nekem rányomja a napomra a bélyegét, ha "beszélek róla". Lehet, hogy azért mert én már elmondtam, amit el lehetett, ebben a helyzetben jobb, ha a jó dolgokra koncentrálok, nem visszafelé nézek, hanem előre. Erre nincs sajnos recept ;)
válasza:Ertem, amit irsz, te mar jol vagy, nyilvan, ha felismerted a problema gyökeret, akkor felesleges visszanezni, akkor lehet elni es a pozitiv dolgokra lehet koncentralni. Mondjuk ebbe is beletudnek kötni, ha nagyon akarnek, mert ha Te teljesen jol vagy akkor mar nem billent ki a mult emleke, hiszen az csak emlek, ami nincs rad hatassal, ha megertetted, atertekelted, meggyaszoltad…
Amig a kerdezö azt irja " Egyszerüen valami megmagyarazhatatlan szar erzes kap el." Azt kell tudni megfogalmazni. Mit erzek? Felelmet, haragot, sajnalatot, szegyent? Miert erzem ezt? Mire emlekeztet? Mit tettek velem? Kik tettek velem? Ehhez nem art egy jo terapeuta! Mert ez egyedül nem megy!
Köszönöm a válaszokat! Még ha könnyebb nem is lett, de jól esett Titeket olvasni, hogy tudom nem vagyok ezzel egyedül. Erőt ad ez is majd a későbbiekben.
Köszönöm Nektek sok jó tanácsot! Nektek is sok erőt és kitartást , meg sok vidámságot és boldogságot! :)
#2: Mindenképpen beszerzem azt a könyvet, köszi az ajánlást. Egyszer már felfigyeltem rá a polcokon, jó is hogy ezsembe juttattad.
#5:
Egyébként kutyus. :) De a macskákat is szeretem. És tényleg nagyon igaz, hogy sokat kell emberek között lenni, és sok ismerettséget kötni.
Kedves 5-ös és 6-os! Mindkettőtöknek igazatok van, részben-részben. Megértem az 5-ös állását. Rengeteg ember van, akik nem biztos, hogy megértenék ezt, vagy egyszerűen túlságosan előítéletesek. És alapból rettentően nehéz ilyesmikről beszélni, úgy hogy szerintem alapvetően eléggé bizalmatlanok is vagyunk. Aztán ha kifogsz 1-2 olyan embert, akik rosszul reagálnak erre, az óriási nyomot tud szerintem hagyni, a meglévők mellett. Viszont nem hinném én sem, hogy magunkba kellene ezt folytani, és hallgatni erről. Kedves 5-ös, csak meg kell hozzá találni a megfelelő személyt. Én se egyből meséltem az anyukámról a bartnőmnek, kellett hozzá 5 évnyi barátság. Hidd el, te se érdemled meg, hogy magadban cipeld ezt a terhet, mert ennek az elfolytásnak nem lesz jó vége. Tudom én is, hogy mennyire nehéz ez, de ne add fel. Nem vagyok ebben tapasztalt, de olvastam, hogy vannak terápiás csoportok is, szerintem egy próbát megér. :) De persze azt is abszolút meg tudom érteni, hogy már felesleges visszafele nézni, mert nincs mit tenni a szituációval már, ha te megtetted a tőled telhetőt, és téged nem hátráltat. Nem tudunk ezzel semmit sem kezdeni, csak magunkat helyre hozni. Éld te is a tőled telhetően legjobban az életedet. Bármennyire is mond ellent sokszor ez a mondat az érzéseimnek, de tényleg nem mi tehetünk a betegségükről, és a többiről sem, ha racionálisan nézzük. El kell engedni a bűntudatot, még ha küzeldelmes is lesz.
6-os mindenképp megfogadom a Te tanácsodat is, mert igazad van. De hangsúlyozom, hogy a megfelelő embereknek. Sajnos látom, hogy ez is csak ártott a szüleimnek, hogy nem sokmindenki volt, akiknek beszélni tudtak volnak ezekről. És én inkább szenvedek egy ideig, és megpróbálom vhogy kiadni magamból, ha ez kell ahhoz, hogy utána az életem minősége javuljon, és ne emésszem magamat. Bár én se hiszem, hogy utána könnyebb lenne, viszont tényleg ahogy mindenki írta nem szabad olyan teherrel élni, amit nem szabad cipelnünk. Én is azt hittem, hogy ha sikerül egy kis külön életet élnem, és a céljaimnak élni, akkor majd jobb lesz a családtól távol. Hát sajnos rájöttem, hogy a távolság nem oldja meg azt, amit magamban kell helyrehozni.
Köszönöm mégegyszer, és bocsi a megcsúszott válaszért. Ment mindenkinek a zöld.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!