Vannak itt borderline zavarban szenvedők? Mikor tudatosult bennetek hogy ez a bajotok és hogy?

Érettségi után nem tudtam mit akarok kezdeni az életemmel. Rengeteg dolgot kitaláltam de nem tulajdonítottam ennek sok jelentőséget. Az árulkodó volt, hogy 10 dologba belefogtam és egyet se tudtam végigvinni. Majd teltek az évek, jött a stressz. Az ivás, a cigi a vagdosás. Végül a szuicid gondolatok.

Rengeteget tudnék írni erről. De ennyi röviden. Kora felnőttkorban jelentkezett erősen. 18-19 évesen. 21 évesen jött az első mélypont.

13 éves koromban kezdődött, de akkor a tinikornak tulajdonítottam a szélsőségeket, önbántalmazásra, öngyilkosságra való hajlamot.

Aztán amikor 19-20 évesen is keményen meg bírtam zuhanni, felismertem, hogy itt valami nem okés. Hallottam már a borderről, de annyira nem ismertem, nem néztem utána. Aztán komolyabban utánaolvastam, és sejtettem, hogy velem is ez lehet.

Ennek ellenére csak hónapok múlva mentem el pszichiáterhez, amikor már nagyon durva volt a helyzet, és naponta önbántalmaztam, meg öngyilkossági kísérletem is volt. Azt megúsztam mentők nélkül, mert egy idő után felöklendeztem a bevenni kívánt gyógyszereket, így annyi volt, hogy picit furcsán éreztem magam tőlük...De nem haltam meg.

Itt viszont én, és a párom is tudtuk, hogy nekem orvos kell, aki ki is mondta a border diagnózist.

Engem 19 éves koromban diagnosztizáltak ezzel. Az előtt sosem gyanakodtam erre. Hallottam erről a betegségről, de sosem gondoltam, hogy rám illene, mert nem vagyok se drámás, se manipulatív (amit az interneten nyomatnak, mint fő tüneteket).

Amikor megkaptam ezt a diagnózist még sokáig nem hittem el, hogy ez a bajom, ezért 2 másik orvossal is diagnosztizáltattam magamat, akik szintén borderlinet állapítottak meg (többek között). Akkor kezdtem el elfogadni, hogy ez a problémám.

Ahogy pedig bővült az ismeretem a betegséggel kapcsolatban, egyre inkább éreztem, hogy valóban ez a problémáim forrása.

21 évesen kaptam meg, bennem is élt egy stigma, hogy a borderline emberek drámáznak, meg viccesen öltözködnek, vagdossák magukat, de be kellett látnom, hogy ahány ember, annyiféle borderline, hiszen ez egy spektrumzavar. Meg sem lehetne rólam mondani, hogy személyiségzavarom van, csak aki jól ismer.

Én leginkább egy dologtól félek nagyon, hogy elveszítem saját magamat, és gyakran ingadozik az, hogy ki vagyok? Korábban mindig az voltam, akinek látni szerettek volna, ez terápiával sokat javult. De még mindig megjelenik előttem egy kép, hogy bizonyos emberek előtt kinek érzem magam, és ha tegyük fel ezekkel a különböző emberekkel össze lennék zárva, akkor kb szétszakadna a személyiségem. Gyakran emlékeztetni kell magam, hogy ki vagyok és mit akarok az életben, ahhoz hogy egyes szituációkat el tudjak viselni, vagy megfelelően lereagáljam és azt tudjam mondani, oké Laura, nincs semmi baj, megoldod, mert te erős vagy! És ha a többi emberek normálisan kezelik ezt vagy azt, akkor neked is muszáj. Úgy érzem, az embereket a környezetemben alaposabban kell megfigyelnem ahhoz hogy megtudjam, hogyan reagálnak általánosságban a stresszes szituációkra, és ha látom, akkor az gyakran motivál is, pl ha a kedvenc karakterem a filmben megküzd egy nehéz élethelyzettel, vagy a barátaimmal történik valami kellemetlen és jól viselik. Azért írtam ezt le, mert érdekel, hogy ki él még át ilyesmit hasonloán, és írhattok privátban is!

Én egy szakítás után estem darabokra. Abban az időben sok minden egyszerre hatott rám. Iskola, otthon, szerelem. Mindegyik összedőlt.

Eleve ott kezdődött, hogy 2 évig olyat csináltam amit nem szerettem. Az első évben úgy voltam vele, még jó is lehet. Majd a 2. évben teljesen széthullott minden. Elkezdtem cigizni meg inni is. Csak úsztam az árral, vártam a szüneteket, hogy nyugtom legyen. Utána hatalmas keserűséggel mentem vissza. Majd jött egy szerelem. Elkezdtem összeszedni magam, célokat állítottam magam elé. Bármit megtettem volna érte. Majd januárban közölte, hogy elköltözik és nem fogunk találkozni többet. Ahogy ezt elolvastam a mellettem lévő szekrényt darabokra vertem. Elhagytak. Jött vissza a cigi és az alkohol. Majd össze is vesztünk. Letiltottam. Majd egy pár hét múlva visszatiltottam és ezt játszottuk. Szerettem, de tiszta szívemből gyűlöltem is. Közben lett más az életében. Úgy voltam vele, rájuk férne egy verés. Ha velem nem lehet boldog senkivel sem lehet. Mentek az üzis zaklatások végül tiltás megint. :D

Minden cél és álom összeomlott.

Majd végig ittam a nyarat, hogy felejteni tudjak. Nagyjából sikerült is. Most indulnék tiszta lappal 2020 de fogalmam sincs arról ki vagyok, mit akarok és mire vagyok képes.

Akkor tudatosultam, hogy valami baj van amikor rájöttem nincs szilárd identitásom. Volt egy vallásos időszakom. Keresztényből lettem muszlim. Muszlimból Buddhista. Buddhistából megint keresztény, csak református. Majd katolikus. Majd hagytam az egészet. Zenei ízlésem 2 naponta változik.

Több ezerféle életet képzeltem el már magamnak, de másnap vagy már aznap este elhidegültem. Akartam már lenni rendőr,katona,szakács,hentes,informatikus,tűzoltó,mentős,boncmester,vendéglátós,tolmács,költő,író stb. :D Katasztrófa ami a fejembe megy.

Túl hamar megszeretek embereket. Majd ha megbántanak minden kapcsolatot megszakítok vele.

Ez az én történetem. :D Kitartás sorstársak.

#6 Mesélsz az orvosnak, és úgy. Esetleg tesztet is kitöltet.

MRI meg ilyesmi nincsenek, azt mondta a doki, hogy azért, mert az sem adna egyértelmű eredményt. Van agyi elváltozás ugyan, az tény, de abból még nem tudják megmondani,hogy ki mivel küzd.