Az lenne a legjobb megoldás, ha véget vetnék az életemnek?

20 évesen kiköltöztem külföldre, majd itt dolgoztam 10 évet. Nagyon sok megpróbáltatás élt pl. átmeneti hajléktalanság, verbális és fizikai erőszak, meddőség, de mindig megpróbáltam küzdeni azért, hogy jobb legyen. Volt egy nagy álmom, hogy egyetemre megyek és azon a területen dolgozom amit szeretnék. Végül most sikerült elkezdenem az egyetemet, közel 30 évesen. Kedvesnek és segítőkésznek mondanám magam, de zárkózott vagyok nagy önértékelési gondokkal. Az egyetemen a szakomon még nem találkoztam olyannal aki ne lett volna 10 évvel fiatalabb nálam. 18 éves, nyílt, vidám, bulizós lányok és fiúk közt nagyon elveszettnek érzem magam. Alapvetően sincsenek barátaim. Több emberen is segítettem, hogy pl. elkezdte a külföldi életét azáltal, hogy nálam akár egy hónapig is ingyen lakhat. De csak kihasználtak. Van férjem, viszont ő kevésbé igényli a beszélgetéseket. Eleve későn ér haza és ilyenkor szeretne egy kis időt egyedül tölteni, azaz sokszor pár szót ha váltunk.

Próbálok beszélgetni a csoporttársaimmal, de nagyon erőltetett az egész. A családomat nem nagyon érdekli, hogy mi van velem. Most ott tartok, hogy hetente fog el a pánik, minden másnap sírok és érzek szorongást. Egyedül arra vágyom, hogy legyen valaki mellettem akivel együtt tanulhatnánk, beszélgethetnénk, megosztanánk mindent. De nincs és hiába próbálkozom, hiszen az embereket valahogy taszítom.

Mostanában egyre többet gondolok arra, hogy ha amúgy is csak szenvedek, akkor jobb lenne rövidre zárni.