Szerintetek van úgy értelme pszichológushoz járnom, hogy úgy érzem csak stagnálunk, egyhelyben topogunk a pszichológusommal, és valószínűleg nem is fog változni az adott élethelyzet?

A probléma igazából az,hogy nagyon instabil vagyok érzelmileg (ha valamilyen érzelmileg nehéz élethelyzetben vagyok, akkor szoktak rám törni a szuicid gondolatok). Ezenkívül az önértékelésem, önbecsülésem, önbizalmam egyelő a nullával, a boldogságom, lelki stabilitásom egy embertől függ úgy istenigazából (tehát ha ő nem lenne, mert pl elhagyna biztos vagyok benne hogy nagyon nagyon összeomlanék).

Nagyon sokáig azt mondta, hogy hagyjam próbáljak másfelé nyitni, nem csak szerelmi értelemben, merthogy a barátaim száma is nulla,aztán volt olyan is amikor azt a tanácsot adta, hogy tegyek meg minden tőlem telhetőt, amit csak bele tudok adni ebbe a kapcsolatba, és ha így sem sikerül, akkor legalább azt elmondhaom, hogy én mindent megtettem, nyugodt lehet a lelkiismeretem és nyugodt szívvel elengedhetem. Ezt a tanácsát először nem fogadtam meg (rosszabb is lett a helyzetem), majd mire megfogadtam volna, rájöttem nekem ez nem fog menni, mert amíg több mint 200 kilométerre vagyunk egymástól és egy hónapban kb. egyszer találkozunk, addig nem tudok 100%-ot beleadni ebbe az alakuló kapcsolatba, csak úgy, ha összeköltözünk.

Ezt a pszichológusomnak is elmondtam, mire újból visszatért ahhoz a nézőpontjához, hogy keressek mást, stb, mert ez a mostani helyzet (ami még másfél évig fennáll) nem a legjobb, elég tarthatatlan, elég hullámzó. És legutóbb is miatta gondolkodtam el már elég komolyan az öngyilkosságon (mert akkor úgy tűnt, hogy vége mindennek). De én szerintem meg akarom várni azt a másfél évet, hogy mi lesz utána, ha nem várnám meg,lehet életem végéig bánnám. És akkor ezek után van az a kérdés, hogy ettől függetlenül járjak-e hozzá, hogy valószínűleg nem fog változni semmi, maximum ez az érzelmi hullámzás, és akkor ő itt lenne nekem, mint biztosíték.