Hogyan tudnám elfogadni és túllépni azon, hogy az életem egyik (legjobb) szakasza véget ért?

Szoval en most ballagtam júniusban És őszintén már nagyon vágytam el az ált. sulimbol mert mar sok volt az a 8 ev ott. 2019 nyaram volt az egyik legjobb nyaram minden jó volt aztán jött a gimi. Én teljesen ugy álltam a dologhoz, hogy bármi is lesz jol fogom érezni magam és lesznek barátaim. Nos ez nem teljesen így lett. Ebbe most nem akarok bele menni miert erzem magam szarul a gimiben, hosszú. Viszont gondolkodtam, hogy iskolát váltsak de rajottem, hogy hiába váltanek ott ugyanúgy klikkesedes lenne, en lennek az uj gyerek stb. Ezzel egyutt lőttek a rohadt jo gimis éveimnek. Jelenleg ugy erzem, hogy teljesen kilátástalan az életem. Es mos jottem ra, hogy felnőttem. Folyamatosan jutnak eszembe a regi, csodálatos emlékek akár 10 évvel ezelőttről akár 2 hónappal ezelőttről. Amikor meg minden jo volt. Amikor a regi sulimba jártam a regi osztalyommal, regi tanarokhoz, regi termekbe, oltozokbe. Nincs olyan pillanat amikor ne gondolnék a regi sulimra mert rohadtul hianyzik. Az osztalytarsaim az épület minden. Itt csak szenvedek es unatkozom egesz nap. ( es igen próbálok ellenne tenni de nem latom, hogy ez változna) Szoval a kérdésem az, hogyan engedhetném el végre a “régi életem” es elfogadni, hogy az a korszak mar lezárult, soha nem megyek mar vissza abba a suliba, soha nem lesz mar egyutt az osztaly stb.?