Ki fogok a skizofréniából gyógyulni?

Koszonom. Bár a skizofrén meghatározást én is erősnek tartom, hisz abszolút ki tudom magam fejezni, nagyon zavart sem vagyok. Csak elég sűrűn előfordul, hogy az egésznapom kitölti, hogy ezekre a dolgokra gondolok, de például, ha vanvalaki velem, akivel tudok társalogni, vagy közösségben vagyok, akkor sosem jönnek elő ezek a dolgok. Akkor jól vagyok, akkor teljes értékrendű életet tudok élni, ellenben ha egyedül vagyok itthon, akkor jönnek a gondolatok, majd az árnyak, és bár tudom, hogy nem valóságos, mert mindent a fejemben teremtek meg, akkor még is elhiszem, hogy itt vannak ezek a sötét lelkek és ijesztgetnek.

A gyógyszertől pedig csak azért félek, mert nem akarok magatehetetlen lenni, bár ennél az állapotnál már sokszor mindent jobbnak találok. Parszor e miatt gondoltam azt is, hogy jobb lenne nem lenni, és akkor nem rettegnék többet. De nekem van két gyerekem, akiket fel kell nevelnem, van szerető férjem, aki tényleg mindent megtesz értünk, támogat, dolgozij rengeteget, hogy jó legyen, mellette a házunkat renoválja késő éjszakákon keresztül. És van egy támogató családom is. Ezekbe bele gondolva, van miért léteznem, de nem akarok már félni, rettegésben élni. Nem akarok azon töprengeni, hogy itt ez a gyönyörű ház, amibe az életünket tettük, az otthonunk, végre az otthonunk!!! Eddig albérletben laktunk sokáig, és most hogy van, itt szellemek vannak. Én nem akarok ezzel a tudattal élni, meg akarok szabadulni ettől a mániákus megszállottságtól, ami nem valódi, mert tudom, hogy nem az. Próbáltam magam elfoglalni, a gyerekekkel sokat vagyunk úton, sok programot csinálunk itthon is. De valahogy jön az a keserves érzés, hogy már megint itt vannak, vissza jöttek,és annyira úrrá lesz a félelmem, hogy már látom is őket. Ahogy elsuhannak a szemem sarkából, sokszor. Konkrét alakokat nem látok sosem, csak suhanó árnyakat, amik pillanatig ott vannak, utána eltűnnek. :(