(Nagyon zavaros szerintem, ahogy leírtam, de remélem érthető. ) Mi a bajom vagy mit tegyek a jövőbe?

Amit tudni kell rólam.18 éves vagyok és szakgimnáziumba járok és kollégista vagyok. Nem alkoholizálok, nem drogozok, nem dohányzom nem járok bulizni. Nem tudok senkiben se megbízni a családom és pár barátomon kívül. Néhány barátom van csak, akiben meg is bízok. A koliban is alig van barátom, mivel az itt lévő emberek nagyon nagy része szépen fogalmazva "paraszt". A problémám azóta áll fent mióta elkezdtem a gimit. Az egyik gyerekkori lány barátommal voltam, akit kb 5 éves koromtól ismertem, átiratkozott abba az általános iskolába ami én is jártam és 14 évesen koromtól együtt voltunk(szerelem) amíg nem lett vége .(1.5 év) Eleinte a városban maradt egy középsuliban(vidék), de később felköltözött az anyukájával Pestre és ekkor váltak szét az útjaink. Megbeszéltünk mindent és barátságban váltunk el. Kilencedik osztály félév környékén volt. Elötte nem mutattam ki az érzéseimet mikor elváltunk, de nagyon magam alatt voltam. A tanulmányaim nagyon leromlottak, se a suli se szakma, se az életem nem érdekelt már. (Már egy ideje nem beszélek vele, mert egyik napról a másikra ignorált, gondolom lett valaki az életében)Nem figyeltem a külsőmre, elhíztam(kb 15kg-ot híztam). Próbáltam magammal végezni( máig nem értem, hogy a sok gyógyszertől amit bevettem anno, hogy nem lett semmi bajom). Az első pár hónapban random rámtörtek a sírások,( "férfi" létemre sírok, már ez is zavar), mindig mondtam magamnak lefekvés elött vagy mikor egyedül voltam, hogy mekkora egy idióta, selejt stb vagyok. Annyira utáltam magam, hogy a szüleimnek is mondtam mikor szóba jött, hogy ha lehett egyedül szeretnék maradni a hátralévő életemben. Se gyerek, se család se semmi. A sírásomnak már nagyjából vége. Azóta kb semmi nem változott, ugyan úgy minden napom egy szenvedés. Képtelen vagyok bármilyen új barátságra szert tenni. Szerernék új barátokra szert tenni, és egy kapcsolatot, de nem tudom megtenni. Nem tudok beszélni egy lánnyal se, mert félek hogy elutasítanak vagy megaláznak. Nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Nem értek a szakhoz amit tanultam, nem értek az ég világon semmihez. Mostanában már azon gondolkozok, hogy hogyan tudnék úgy "elmenni" hogy maga a halál ne fájjon (nem akarok szenvedni) és ne legyen akkora trauma a szüleimnek ha már nem lennék. Olyanokat csinálok, hogy mikor otthon vagyok minnél kevesebbszer lássanak a szüleim és a testvérem ezzel is csökenteni a fájdalmat amit okoznék(ha persze okozok). Amikor otthon vagyok szinte minden időmet a számítógép elött ülve töltöm. A nyáron elkezdtem a jogosítványt. Amióta elkezdtem 1-2x volt olyan álmom hogy egy kocsival ütközök és meghalok, vagy elütnek. Tegnap azt álmodtam, hogy direkt nekimegyek egy fának és meghalok. És olyan természtes volt, hogy fel se keltem rá, mintha misem történt volna. Gondolom egy normális ember ilyenkor álmában felkelne/felugrana. De nekem ez nem volt. Tömören kb annyi hogy nem látom értelmét annak, hogy tovább éljek. Az a bizonyos lány akit még mindit szeretek tudnék, akkora nyomott hagyott bennem, hogy nélküle inkább a halált választanám. Nem is tudom hogy írjam le, de szerintem sok ember most azt gondolja, hogy 14 évesen nem lehet ennyire megszeretni egy embert. Példának itt vagyok én. 3 éve már hogy szétváltnk és biztos vagyok benne, hogy csak ő tudott engem boldoggá tenni.