Depresszióra mi a gyógyír?
Párom depressziós. Semmi oka rá, de állítólag az, egy egyszeri szakemberrel való beszélgetés alapján (bár a papírját nem olvashattam el)... Mindkettőnknek van munkája, három egészséges, tündéri gyerekünk van. Pszichiáter bogyókat írt fel neki, 1,5 hete szedi. Egyelőre nem használ, de még korán van... Mióta papírja van a depressziójáról, mindenért engem ugráltat, a gyerekeket sem hajlandó haza hozni a suliból, ki sem mozdul otthonról, ma is csaknem éhezett, mert nem akart/mert/volt hajlandó átmenni a szemben lévő pékségbe. Szerintem kissé túlzásba esett. Anyám szerint ez csak "hiszti", igenis össze kellene kapnia magát és férfinek lenni a bogyószedés helyett, többet foglalkozni a gyerekekkel és kevesebbet a laptoppal, stb. Sosem érintett semilyen formában a depresszió, valóban elég lenne egy életmódváltás, vagy tényleg a cselédjének kellene lennem, míg a bogyókat szedi...? Közben alakul a botrány is, mert nem tudtam ma menni a gyerekekért, mert nem volt, aki helyettesítsen a munkahelyen. Ezért "begyógyszerezve" (nyugtató+kedélyjavító) neki kellett elmennie két buszmegállónyit. Esküszöm félek hazamenni...
Anyám szerint hosszú évek óta mérgez lelkileg a párom (picit én is így érzem), és rég le kellett volna lépnem a gyerekekkel... Azt mondta, hogy ha kell, segítenek is. Komolyan elgondolkodtam rajta, viszont csak akkor tenném meg, ha tényleg hiszti és tényleg csak kihasznál, viszont ugye ezt nem tudom... Ha valóban depressziós beteg, vajon mennyi idó, mire rendbe jön? A gyerekekkel is türelmetlen, minden szarért veszekszik, pl ne rázd a kezed, összefröcskölöd a falat. Egyszerűen nem tudom mivel tennék jót, ha fofom a gyerekeket és elhúzunk, vagy ha mellette maradok annak reményében, hogy egyszer jobb lesz...?
"Semmi oka rá"
A klinikai depresszióhoz nem kell ok.
" igenis össze kellene kapnia magát és férfinek lenni a bogyószedés helyett, többet foglalkozni a gyerekekkel és kevesebbet a laptoppal"
Na, ez az, amit egy depressziós, vagy akár más mentális betegségben szenvedő embernek sosem mondunk! Nekem személyiségzavarom van, és komolyan mondom, öröm az ürömben, hogy nő vagyok. Így nem tudják a fejemhez vágni, hogy "légy már férfi".
Tudod mi inkább itt a baj? Az, hogy
1. Nem tudtok beszélgetni őszintén és nyíltan. Mi az, hogy házastársak vagytok három gyerekkel, és az egyikőtök eltitkolja az orvosi iratait mások előtt? Nekem még "csak" vőlegényem van, de sosem csináltunk titkot egymás orvosi papírjaiból. Bár, anélkül is bízunk egymásban, hogy tényleg csak azt közvetítjük, amit a doki diagnosztizált.
2. Zsarol. Az állapota sajnálatos, és tényleg nem tehet róla, DE attól még nem kellene felhatalmazva éreznie magát ahhoz, hogy egy rabszolgaként tartson. Szerintem itt is az segítene, ha őszintén megbeszélnéd vele, hogy megérted a helyzetét, és kitartasz mellette, DE a csicskása nem leszel. Ha pedig ez sem hat, na, hát akkor cuccolj anyukádhoz.
Nem csak a "légy már férfi" - ről van szó. Mondtam azt is, hogy játsszon többet (mit többet, egyátalán nem ül le velük játszani...) a gyerekekkel, erőltesse meg magát és legalább csak próbáljon pozitívabban gondolkodni, de nem. Hazamegy, gépet be, torrent, utána filmnézés. Nem akarok igazságtalan lenni, hozzátartozik a dologhoz, hogy mindent meegcsinál otthon, wc pucolástól a főzésig, de utána azt is hallgatom egy hétig... Hiába nem voltam még csak a közelben sem, míg ő ezeket csinálta, és hiába mondom, hogy szupi, de megcsináltam volna én is.
A fiúnk engem - az anyját! - hívja hogy menjek vele autózni... A gyerekeket én altatom, mindenért engem hívnak, egyfolytában csak azt hallom, hogy " ANYA ANYA". Ebbe is cseszettül kezdek belefáradni... Apázás csak akkor van, ha mondjuk én a wc-n ülök és éppen nem tudok menni... Nem hiszem, hogy ennek is így kell lennie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!