Egyszer s mindenkorra tisztázni szeretném: melyikről nehezebb leszokni?

Na hát akkor elárulom a titkot. A heroinról soha nem lehet leszokni! Menj be egy rehabra, vagy beszél valakivel aki kijött, és így fogja kezdeni: szia xy vagyok függő.. A heroin egy olyan nyugalmat, boldogságot, érzést ad amit csak az tud aki kipróbálja. Elmondani vagy leírni nem lehet de egy olyan érzés amit nem lenne szabad érezni. Mivel ha valaki 1x is érzi az azonnal függővé válik. Mivel olyan jó! Nem láttam még senkit aki kipróbálta volna, és ne így lett volna. Pl én is mióta kipróbáltam szinte minden nap többször is előjön ~ hogy milyen jó lenne megint, és újra, és újra, meg újra. Csak még egyszer.. Mert akkor újra én lennék egy rövid időre a világon a legboldogabb ember, és közben semmi nem érdekelne. Belövöd magad és még ha behánysz is szakadsz a röhögéstől, miközben négykézláb kúszol mászol..

Másfelől megközelítve, amikor boldog vagy az agyban dopamin szabadul fel. Ennek azonban van egy természetes határa. A heroin olyan dopaminfröccsöt, robbanást okoz ami csak kifér a csövön - tehát többszázszor nagyobb boldogságot élhet át az ember mint jópár mezei drognál. (Persze ehhez lőni kell, nem elég csak sárkányt eregetni.) Ezt a "mű" boldogságot pedig soha nem lehet elfelejteni/kitörölni - így az ember élete végéig ez után fog sóvárogni - mivel ennél nagyobb boldogságot nem nagyon tud az agy produkálni. Szóval a határok tolódnak ki, és minden ami ezalatt a "küszöb" alatt van az eléggé sivár, és fekete-fehér lesz. Tehát minden kevés lesz.. Ahogy kialakul keményebben a függőség, és telik az idő az agy észreveszi hogy állandóan túl vannak "húzva" a receptorok - ezért elkezdi "kikapcsolni" őket. Az idő múlásával az lesz hogy már ahhoz is heroin kell hogy az ember a "normális" szinten tudjon működni.

Na most amikor az ember nem jut heroinhoz, nem egyszerűen szarul van, hanem az is csoda ha nem veri bele a fejét a betonfalba, vagy nem lógatja fel magát, mert a halál is jobb alternatívának tűnik mint még pár per szenvedés abban az állapotban. A fizikai része valóban lecseng pár hét alatt (egyébként itt az elvonásba is bele lehet halni) de mentális rész kb még hónapokig a "mélyben" tartja az embert. Ha szórakozik egyéb szerekkel (metadon stb) az meg ugye csak ezt hosszabbítja.

Ha bármikor ezután (akár évekkel később is) csak 1x is újra használ - akkor pedig az összes elvonási tünet visszajön, és az egész kezdődik előről.

A kérdés az volt melyikről nehezebb. A heroin pedig más "csapatban" játszik, mert nem lehet leszokni, nem lehet kitörölni a világ egyik legjobb érzésének emlékét, csakis állandó nap mint nap-os harccal épp nem aktív függőként tovább élni az életet...

Már most görcsöl a hasam, és ráz a hideg, meg szinte érzem az ízét a torkomban, miközben minden porcikám a heroin után sóvárog miközben megírtam a 15-ős választ. Pedig már több mint 1 éve nem lőttem be magam.. Ha valaki nem hiszi.., járjon utána milyen is ez...

Elhiszem hogy nehéz leszokni a sok benzórol, de amúgy azt is nyomják a barnások is (mert megdobja a hatását) viszont nem sok értelme van ezeket összehasonlítgatni.....

# 17

A boldogság forrása szerintem a tudatban van. A világ tapasztalása is a tudatosságban keletkezik. A tudatnak azonban vannak "természetes" határai. Pl a szerelem is ezen határon belül van.

Viszont a drogok (főleg a barna) úgy tűnik hogy kívülről jön - és egy rövid időre a használó megtapasztalja a földi "mennyországot", azonban ennek az az ára hogy a "természetes határvonal" kitolódik felfelé - ennek pedig következménye hogy lefelé is "kitolódik" ~ tehát kényszerűen meg kell tapasztalni a földi poklot is. Ráadásul az "egónak" ez egy olyan élmény amit nem tud hová tenni, ezért újra, és újra + újra vágyik rá (még akkor is, ha tudja hogy rövid időn belül belepusztul). Amikor benne van nem érdekli mert üres, és érzéketlen - viszont mikor sikerül kijjebb jönnie belőle semmit nem talál ami a világon azt az élményt akár csak megközelíthetné... Ez az illúziók nagy csapdája, akárki is találta ki 😊

# 18

A szerelem/párkapcsolat önmagában persze hogy nem a boldogság forrása. Szerintem inkább ez valahogy úgy van hogy ott a két tudat kölcsönhatásba lép egymással, és jó esetben (ha mindkét félnek megfelelőek a szándékai) könnyebben tudnak "fejlődni/élni" mint ahogy ez egyedül lehetséges lenne. Pl lehet az egyik fél rálát a másik hibáira, és próbálja affelé "segíteni" hogy ezeket megoldja. (Ezt persze lehet az egyén is idővel meglátná, és megoldaná, de egy kapcsolatban ez gyorsabb, és egyszerűbb lehet.) Szóval talán a párkapcsolatban a másikra figyelünk (ami már önmagában is örömet okozhat) - de ezt a másik viszonozza, így rövid időn belül vissza is érhet a cselekedet következménye. Ezt a működést (+ hogy nincs egyedül az ember) pedig mindkét fél jó esetben boldogságnak éli meg... Vagy valami ilyesmi.. Persze ezzel nehéz vizekre evezünk, mert nagy az esély a bukásra (+ kit tudja mik a másik fél szándékai) és könnyen mindenkinek szenvedést okozhat...