Alábbhagyó lelkesedés, közönyösség, miért?

Kérem, hogy kulturált indíttatású válaszok szülessenek, mivel a dolog valós és érdekelnek az okok.

40+-os pasas vagyok. Egykor jó élettel anyagilag és párkapcsolatilag. Sajnos sikerült nagyon lecsúszni, bár semmiféle tudatmódosító függőség nem alakult ki.

De sokat kaptam az élettől a pofámba, hogy ezt se meg azt sem érdemlek meg. Anyagi, üzleti sikert sem, mert töményen a kudarcok jöttek sokáig, az ismerkedésben dettó.

Sokat dolgoztam magamon, mivel alapvetően hiszek abban, hogy magunk teremtjük magunknak a valóságunkat, ám ettől ez néha még szinte ijesztőbb, mintha úgy élnék, ahogy a legtöbben, hogy semmiféle felelősséget nem vállalva mindig mások, külső körülmények a hibásak.

Kezdek egyenesbe jönni. Nagyratörő tervek, már pl találkozó is van kilátásban egy nővel, de ahogy közeledik a napja, szinte egyre jobban vész ki belőlem a lelkesedés. Kicsit olyan, mintha tudat alatt az lenne, hogy nekem nem lehet jó. Pedig így a tudat szintjén az eszemmel én is tudom, hogy sem a képességeim, sem az adottságaim nem rosszabbak az átlagnál, de mégis szinte nehezen hiszem el, hogy valami jó is lehet az életemben.

Kérdés: ez csak hangulatzavar vagy kórkép? Van-e ebből kiút?