Te hogyan léptél túl azon az érzésen, hogy nem vagy elég jó? Sikersztori érdekelne
Érdekelne, hogy aki egész életében, gyerekkorában ezt érezte, milyen fokozatokon lépett túl az életében ami végül elvezetett arra a felismerésre, hogy elég vagy, úgy ahogy vagy
Annak ellenére, hogy előtte évekig, évtizedekig érezte ezt?










Kamasz korában mindenki érzi ezt. Aztán felnő, és azzal megoldódik. Annak kapcsán, hogy észrevesz ilyeneket:
- sose buktam meg, míg mások igen
- nem voltam mindenből csak kettes-hármas, hanem sok négyesem meg ötösöm is volt
- akikről úgy gondoltam egy ideig, hogy ők az ászok, azokról is lépten-nyomon kiderül, hogy ebben is, esendőek, abban is
- akikről kiderül, hogy nem is olyan ászok, azok se mennek a Dunának, hanem élnek boldogan továbbra is
- megvan kezem-lában, míg mások mindenféle fogyatékossággal is boldogan jönnek-mennek a világban
- van családom, van hol laknom, van mit felvennem, van mit ennem, míg mások az utcán élnek évtizedek óta úgy, hogy a kutya se törődik velük
- stb.,
vagyis az élet nem tökéletes, de attól még nagyon is élhető, nagyon is jó, hogy vagyunk, nagyon sok jót ki lehet hozni belőle - akkor nosza, próbáljuk meg! És akkor újra felvételiznek, mégiscsak nekiállnak újra nyelvet tanulni, mégiscsak adnak esélyt maguknak újra a pártalálásra, mégiscsak megpályázzák azt az állást, stb. - és láss csodát: ha minden nem is, azért ez-az igenis összejön nekik.





Szerintem ez olyan ami soha nem múlik el annak, aki gyerek kora óta ilyen. Konkrétan ilyen a személyiséged. Én is így vagyok ezzel.
Annyi változik, hogy tudatosan egyre jobban rájön az ember, hogy ez csak érzés. Szóval ha olyan életszakaszban vagy, amikor jól mennek a dolgok, akkor szinte elmúlik legalábbis ezt hiszed, mert ha eljönne körül nézel és ahogy az első is mondja józan ésszel felül birálod, mielőtt még elhatalmasodna.
Amikor meg rosszul mennek a dolgok, mindig is az lesz az elsö, hogy saját magadban keresed a hibát és nem érzed elég jónak magad. Mert ilyen vagy.
Van aki meg képtelen beismerni, ha téved. Nekik sem jobb...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!