Ezek alapján komolyan lehetek Aspergeres? (Hosszú. )

Tudom, hogy fölöslegesen várnék szakvéleményt egy anonim oldaltól, amit laikusok látogatnak, mégis feléledt bennem a kíváncsiság most, hogy valaki a környezetemben felvetette ezt a lehetőséget.

Régebben, 12-14 éves korom tájékán rendszeresen megkaptam, hogy nagyon mesterkélt stílusban kommunikálok, nyakatekertek, ezáltal nehezen érthetőek a mondataim, túl sok idegen szót használok. Ez főként írásban ütközött ki, a netes hozzászólásaim alapján sokan 20 év körülinek/felettinek hittek, én pedig – ezt kihasználva – letagadtam a valódi koromat, hogy ne vegyék egyszerűen semmibe az érveimet és a véleményemet. Élőbeszédben mindig jóval esetlenebbnek éreztem magam, mai fejemmel is igyekszem minél körültekintőbben megválogatni a szavaimat, ezért hajlamos vagyok a csapongásra. Zavarba jövök, ha szemkontaktust kell tartanom, még hozzám közel álló emberek esetében is. Egész gyerek- és kamaszkoromban leblokkoltam, valahányszor rám köszönt olyasvalaki, akivel nem érintkeztem nap mint nap (pl. szüleim ismerőse vagy szomszéd), csak ritkán viszonoztam a gesztust, így persze elkönyveltek bunkónak. A rokonaim, osztálytársaim, tanáraim gyakran visszajelezték, hogy amit és ahogyan mondtam vagy kérdeztem adott szituációban, faragatlanság volt, ezért mostanra belém rögzült, hogy minden potenciálisan kényes témát végigmentegetőzzek, amikor olyannal beszélek, aki még nem szokott hozzám.

Az új helyzetek kikészítenek, fogalmam sincs, hogyan kellene bármiféle interakciót kezdeményeznem egy ismeretlennel; a gimis gólyatáboromat követő egy évben konkrétan féltek tőlem az egykori szobatársaim, mert az az alatt a néhány nap alatt együtt töltött percek 90%-ában némán ültem és figyeltem, hogyan cseverésznek egymással, a maradék időben meg a saját cuccaimat pakoltam a táskámból ki, majd vissza. Ha véletlenül mégis megszólaltam (szerintem nagyjából három alkalommal), az mindannyiunk számára baromi kínos volt. Ennek valamelyest ellentmond, hogy akikkel sikerül jó viszonyba kerülnöm, azokat kifejezetten szeretem szórakoztatni, megnevettetni, extrovertáltként tudok viselkedni a közelükben, érdekelnek a belső vívódásaik, és szerintem elég jól megy az érzelmeikre való ráhangolódás/együttérzés is, bár a tanácsadásban jobb vagyok, mint a “váll, amin kisírhatod magad” szerep eljátszásában. Nem kibogozhatatlan rejtély a számomra az emberi psziché működése, az, hogy a többiekben mi játszódik le és miért éppen úgy reagálnak, ahogyan, nem tudom, hogy ez az Asperger ellen szól-e. Általában az arcom sem kifejezéstelen, könnyen mondok szenvedélyes monológokat, ha elkap a flow.

Időről időre ráeszmélek, hogy olyan barátságokat vagyok csak képes fenntartani, amelyekbe belefér, hogy eltűnjek és magamtól ne jelentkezzek heteken, vagy akár egy-két hónapon keresztül, amennyiben leköt valami más, magányos tevékenység. Képtelen lennék napi szinten eltársalogni arról, hogy kivel mi történt x órával korábban, kit mennyire szívattak meg a munkahelyen, sokat késett-e a vonat, finom volt-e az ebéd. Akkor inkább csendben maradok, legfeljebb akkor hozom szóba, hogy miként fordult ki önmagából a kommunista ideológia (ez behelyettesíthető nagyjából bármivel, ami nem szokott egy beszélgetés első mondata lenni), ha tudom, hogy ez jó eséllyel érdekelni fogja a másik felet is, és nem néz majd totál hülyének miatta.

Egyedül élnem lenne a legtesthezállóbb, akárkiből elegem lesz több egy fedél alatt töltött nap után, mert nem érzem szabadnak a mozgásteremet olyankor, plusz arra neveltek, hogy ilyen helyzetben bizonyos időközönként kötelező jelleggel hozzászóljak az illetőhöz, és frusztrál ez a gondolat. Gyakran vagyok látszólag minden ok nélkül ingerült, depresszív, falási rohamok törnek rám heti szinten, a szemem nagyon érzékeny a fényre, úgyhogy telente is mindenhová napszemüvegben megyek. Vagy képtelen vagyok a koncentrációra, vagy olyannyira elmerülök valamiben, hogy teljesen megfeledkezek a külvilágról, ha ilyenkor kizökkentenek, azt nem viselem jól, és visszarázódnom sem egyszerű utána. Nincs bevett rutinom, amihez görcsösen ragaszkodhatnék, sem rituáléim, akkor válok idegessé a hirtelen jött változ(tat)ásoktól, amikor azok arra kényszerítenek, hogy annak ellenére mozduljak ki a lakásból, hogy aznapra teljes passzivitást terveztem.

Produkálom az OCD bizonyos tüneteit, nevezetesen az olyan kényszermozdulatokat, mint a krákogás, hümmögés, fújtatás vagy erőteljes pislogás (addig csinálom őket, amíg úgy nem érzem, hogy elég), valamint nyugtalanító késztetések ostromolnak; félek, hogy egyszer átkattan valami az agyamban és vizet eresztek az áram alatt lévő hajszárítóra, nedves kézzel nyúlok a villanykapcsolóhoz, leborotválom a hajam, kinyomom a saját szemem, esetleg más módon teszek kárt magamban vagy a környezetemben lévőkben. A film- vagy sorozatjeleneteket kényszeresen visszatekerem és újranézem egyszer-kétszer, ezért egy másfél órás filmnek körülbelül 4 óra alatt érek a végére, tanulás közben is kétszer-háromszor olvasom el ugyanazt a mondatot. Gondolkodás közben fel-alá járkálok, vagy akár rohanok, ritkán tudok megülni egy helyben előre-hátra dülöngélés nélkül.

Van egyfajta vonzalmam a százalékban meghatározott értékek iránt, ezt nehéz lenne megmagyaráznom, a lényeg, hogy valamiért szeretem és könnyedén megjegyzem azokat, csakúgy, mint az emberek szülinapját; senki sem érti, miért tudom, mikor van azé, akiéről életemben egyszer hallottam, azt is évekkel ezelőtt. Megjegyzek számos dátumot, de abszolút random, nem tudnám bármikor bármilyen eseményről megmondani, hogy mikor következett be, viszont úgy tűnik, több történésre emlékszem, mint mások, és egész ügyesen tudom időben elhelyezni őket.

Nem hiszem, hogy a részletek embere lennék, inkább pont, hogy elkerülik a figyelmemet az apró dolgok, adatokat sem szoktam tudatosan összegyűjteni és rendszerezni arról, ami felkelti az érdeklődésemet. Mivel az átlagosnál valamivel magasabb intelligenciát az Asperger lehetséges tüneteként emlegetik, bónuszként leírom, hogy a Mensa honlapján található tesztek 125 fölé, illetve 130 környékére saccolják az IQ pontjaim számát, mindenkire rábízom, hogy mennyire találja hitelesnek ezeket az eredményeket. Nem voltam csodagyerek, de van némi affinitásom a matekhoz, az egyik kedvenc tárgyam volt, mert külön tanulni nem kellett hozzá, csak gondolkodni.

Mindezekre idáig úgy gondoltam, mint a középsúlyos OCD – apámat diagnosztizálták vele – és az egyéni tulajdonságaim összességére, de kicsit most elbizonytalanodtam. Érdemes lenne kivizsgáltatnom magam, vagy nem túl valószínű, hogy lenne ilyen problémám?

21/L, ha ez számít