Van, akinek sikerült legyőznie a szociális fóbiát, szorongást?

Én még kicsit küzdök vele de őszintén szólva szerintem ez csak magabiztosság kérdése.

Sokat foglalkozunk azzal, hogy mások mit gondolnak, még általában akkor is, ha azt mondjuk, dehogy.

Hogyha tudod ki vagy, mit akarsz, és csak akkor szólalsz meg, ha tényleg beszélni akarsz, akkor nem szoronghatsz azon, hogy mi történik körülötted.

Ja, és sohasem szabad mentegetőzni. Ettől függetlenül érdemes kooperációban élni a környezeteddel. De nem azért, mert félsz a következményektől, hanem azért, mert TE akarod.

Szerintem ez segít. Így idővel, gyakorlással kellő biztonságban fogod érezni magad, hogy önbizalmad építs.

Mindennek az alapja a biztonságérzet. Először derítsd ki, ki vagy és mit akarsz, aztán keress olyan embereket, akik partnerek és progresszívak rád nézve.

Véleményem szerint ha szorongsz még a családod között is, nagyon nagy hiba elmenni idegen helyekre, hogy aztán ott megjátszd magad és csak még jobban taccsra vágd az önértékelésedet.

Ami nekem segít, az tényleg az, hogy nem foglalkozok senkivel, és ha mégis olyan helyzetbe kerülök, hogy muszáj figyelembe vennem másokat, egyfajta belső kompromisszumot kötök, hogy igen, most ez van, ezt most túl kell élni.

Legfontosabb, hogy biztonságban érezd magad, aztán elkezdheted tágítani a komfortzónádat. Ja, és csak őszintén! Minden kis hazugság, kényszeres gesztus az autentikusságodat rombolja, a karizmád mind saját magad előtt, mint mások előtt drasztikuson csökken.

nekem is sikerült. én amúgy pár napja jöttem rá, hogy szociális fóbiám volt, vagy talán még néha van, de ez szerintem már csak önbizalomhiány. szóval pár nappal ezelőttig azt sem tudtam, hogy van ilyen. akkor olvastam, mivel jár ez, a legtöbb dolog az meg is volt pl tömegközlekedéstől rettegtem, nyilvános helyeken kerestem a kis sarkokat, ahová elbújhatok, enni abszolút nem tudtam közösségben, vagy ha igen is remegett a kezem mint állat. nekem is az segített, hogy először csak belekényszerültem ilyen helyzetekbe. az első igazi munkahelyemen, 18 évesen lett kicsit több önbizalmam, ahol call centeres voltam és nagyon sok emberrel kellett beszélnem. aztán egyre több ilyen helyzet lett, amiket már én magam akartam, például elmentem fesztiválra, koncertekre, házibulikba. nyilván voltak pillanatok, amik rosszak voltak, főleg az elején. aztán a következő lépés az az volt, hogy összeköltöztem egy idegen emberrel mikor elmentem egyetemre, akivel amúgy nagyon jó haverok vagyunk azóta is, és meg hát az egyetem, a vizsgák is segítettek. most is épp emberekkel foglalkozom, a szakmám is ilyen :) a legnehezebben talán a közös evést tudtam leküzdeni. pár éve még nagyon durván remegett a kezem emberek között, aztán végül úgy sikerült, hogy a barátaim között elkezdtem enni, aztán mindig akkor kaptam be a falatot idegenek között, mikor láttam, hogy nem figyelnek. azóta már étteremben is simán eszek.

a lényeg, hogy merd meglépni, és közben végig legyen ott a fejedben, hogy semmi ciki nem fog történni, vagy ha igen, az mással is megtörténik, vagy nem is tulajdonítanak neki jelentőséget (én pl ha látom, hogy elesik valaki sincs rá nagyon semmi reakcióm, ha kell, felsegítem, de amúgy nem fogok rajta nevetni sem akkor, sem utána hosszú percekig). érdemes olyan helyzetekkel is próbálkozni, amikből nem tudsz kimenekülni, de azért ne a legelején, és ne olyannal, ahol nagyon nagy a nyomás (pl ne vállalj be egy rendezvényen való szereplést, de mondjuk egy önkéntesmunkát lehet, hogy nem rossz ötlet, szóval ahol nem múlik azért olyan sok rajtad). de a lényeg, hogy a saját tempódban haladj :)

Nem múlt még el, de folyamatosan javul.

Igazából úgy konkrétan nem tettem érte semmit. Csak úgy hozta az élet, hogy egyre több szorongós helyzetbe kerültem, és egy idő után egyre kevesebb stresszt okoztak ezek. Régen féltem lemenni a boltba is, most már azért nem, de a fóbia azért még jelen van, idegeneket megszólítani továbbra is elég nagy stressz.