Ha napi szinten hangosan beszélek magamban, mintha valakihez beszélnék, de senki nincs a helységben, és még oda is fordulok, vitatkozom vele, panaszkodok neki, feldúltan még gesztikulálva is, az mennyire súlyos?

Nincsenek is barátaim, ez tény és való, sose nem is voltak, de ahhoz meg túl motiválatlan vagyok h eljárjak társaságba, annyira megszokottá vált az itthon való begubózás, ilyenkor nyáron is javarészt itthon vagyok. Most is azt mondtam magamnak h átalszom az egész nyarat.

Munkahely, pénz nélkül elég nehéz bárhová is eljárni, körökbe, klubokba, foglalkozásokra, tanfolyamokra mert megvan kötve a kezed.

Egyedül apám jön át hozzám napi szinten, de már ezzel az agyamra megy.

Tudom h neki meg én vagyok társaság, de 40 év korkülönbség gyanánt nekem nem ő volna az igazi társaság de kínomban már neki mondom el a dolgaimat, mert megkérdezi amit megakar, és addig addig basztat, míg mi nem húzza belőled.

De most már szeretném ha másnak is fontos lennék, nem csak folyton neki, és nem lógna folyton a nyakamon.

Mert ha együtt élnék valakivel, át sem jönne. És nem mondhatom neki h ne jöjjön, mert az ő lakása, papíron ő is itt lakik, nem érdekli h van magánéletem, akkor "tör rám" amikor ő akarja. Még bejelentés nélkül is.

Szóval ha csak el nem rángatnak én nehezen mozdulok ki itthonról, a megszokott környezetből, hozzászoktam h senki nem hív. Anyámmal jártam eleinte sok helyre, de ő már vidéken lakik, szinte alig látom.

Testvéremnek külön családja van, 2 sarokra lakik, de soha nem keres fel.

Az egész családból is csak fater foglalatoskodik velem. Még mindig.

Micsoda a jó stresszoldó forma?

Ami másnak szokatlan?