Létezik az, hogy 1 héttel a borzalmas hasmenés után is még vannak kellemetlenségek?
Köszönöm a választ!
Azalatt sajnos nem volt probiotikum kúra, az az én hibám.
Ezt is elfelejtettem megemlíteni, hogy kb csütörtök óta szedek Normafloret, amikortól a hasam már nem ment. Lactivval próbálkoztam a Normaflore előtt, de azt abba kellett hagynom, mert rosszul voltam tőle, így kezdtem el a Normafloret szedni.
Köszönöm szépen a választ!
A héten lesz eredmény (mármint ami ránk jön hét), abban kiderül, hogy mi volt a gond, és akkor mondom majd, hogy még mindig van puffadás és néhol még hasmenés érzés, most is mocorog a belem (bár most lehet azért mocorog jobban, mert levest ettem meg nem túl sok szilárd ételt ettem ma, de ettől függetlenül is puffadok más napokon). Aztán mondanak rá majd valamit, hogy kihez forduljak. Háziorvoshoz úgyis kell menni majd a lelettel, majd ott is elmondom neki a panaszaimat, aztán kiderül a többi. Eszem/iszom a kefirt is, mert szeretem.
De reménykedem, hogy csak nagyon tönkre vágta a hasmenés a beleimet és nem Crohn lesz meg hasonló. És lassan majd helyrejövök.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Puffadás már csak elvétve jön elő, szóval remélem ennyi volt ez a megbetegedés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!