Mit tegyek gombás fertőzésre kislányomnál?
Figyelt kérdés
Minden évben tavasszal és a fütési szezonban a csuklóján,kézfején és punciján kijön. Doki szerint a meleg miatt van ez. Minden alkalommal kiírja rá neki ugyanazt a gombásodás elleni krémet, ami eddig segitett neki, de most nem. Irt még ki neki mellé lactacydot, amivel le kell mosni, mert fel is volt fázva. Azt is mondta, hogy babaolajjal is elég letörölgetni minden krémezés előtt. Lányom már szobatiszta, rendesen kitörlöm neki pisi, kaki után is. Valakinél múltkor itt olvastam, hogy a púder segít kipirosodásra, azt is próbáltam, de nem jó. Nagyon érzékeny bőrrel született, apukájától örökölte. Természetesen ha nem javul, visszaviszem dokihoz, mert már egy hét alatt hatni kellett volna a krémnek, mellé antibiotikumot is kapott, de hétfőig kéne valami megoldás. Mielőtt dokihoz vittük, sudocreamet használtuk, de ugyanúgy semmi. Nektek mi vált be?2015. ápr. 18. 12:01
1/5 anonim válasza:
Nekem az a gyanúm, hogy jelen pillanatban nem a meleg hozta neki ki, hanem az antibiotikum. Sajnos nem csak kicsiknél, sőt felnőtt nőknél gyakrabb, hogy antibiotikum után jön a hüvelygomba.
De én azt gondolom, hogy talán szakorvoshoz kéne vinni, ha nem segít az, amit a gyerekorvos felírt.
Probiotikumot adsz-adtál neki az antibiotikum mellé? Az nagyon fontos!
Illetve ilyenkor valóban jobban ügyelj arra, hogy ne legyen beöltöztetve, pamutból készült ruhákat adj rá, tehát tudjon szellőzni a bőre, ne legyen melege, ne izzadjon, mert az is igaz, hogy a melegben, vizes környezetben a gombák sokkal jobban tudnak szaporodni. De speciel szerintem most az antibiotikum volt a ludas!
2/5 A kérdező kommentje:
Már az antibiotikum előtt is ilyen volt neki, azért vittem el a dokihoz, mert panaszkodott, hogy nagyon csípja minden pisinél. Sőt folyamatosan be is pisilt, nem érezte végképp az ingert, pedig már fél éve teljesen szoba és -ágytiszta is egyben. Az öltözködésre odafigyelek, csupán pamutnaci van rajta, se bugyi, se harisnya. Probiotikumot természetesen kap, mert nagyon erős antibiotikumot kapott.
2015. ápr. 18. 12:23
3/5 anonim válasza:
Nekem az ekcéma jutott eszembe, ami a meleg/száraz levegő hatására előjöhet és súlyosbodhat is. Elvinném egy bőrgyógyászhoz. Vagy azon már túlvagytok?
4/5 anonim válasza:
Milyen orvoshoz viszed? Vidd el normális bőrgyógyászhoz.
5/5 A kérdező kommentje:
Gyerekdoki tavaly kiírta bőrorvoshoz, de mire eljuttunk volna, már ugyanettől a krémtől elmúlt neki. De most már húsvét előtt szerdán voltunk dokinál, szóval több mint 2 hete nem javul, vagy ha kicsit javul is, akkor max fél napig.
2015. ápr. 18. 16:52
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!