Lehetséges, hogy a HIV-nek 13 évig nincs tünete?
Én vagyok a nő egyébként. Tegnap megtudtam egy 13 évvel ezelőtti alkalmi partneremről, hogy fertőzött, azóta se éjjelem-se nappalom. Egyszer voltunk együtt, külföldön él, nem tartjuk a kapcsolatot. Egy közös ismerőssel beszéltem, akit szintén évek óta nem láttam, szóba jött ez a srác és mondta, hogy szegény HIV fertőzött, de úgy tudja, ahhoz képest jól van, gyógyszerezik. Kérdeztem mióta. Mondta, hogy nem is tudja, de legalább 5-6 éve, hogy hallotta.
Egész nap a netet bújtam ma, teljesen kétségbe estem, mert utána pár héttel volt erős influenzám, vagy inkább csak láz, maga a köhögés, nátha elmaradt, de 2 napig baromi lázas voltam, csak nem tudtam, hogy HIV tünet lehet. Azért emlékszem, mert pont nem tudtam miatta elmenni egy koncertre, amit nagyon vártam és az aktus pár héttel előtte volt.
Viszont mint írtam, azóta semmi furát nem tapasztaltam, nem vagyunk betegesek. Férjem egyáltalán nem az, mikor mindenki kidől, ő akkor is jól van, 3 évente van kicsit megfázva.
Én a gyerekekkel tavasszal és ősszel elkapom az aktuális takonykórt, de semmi extra.
Az 5 éveden pl még soha nem szedett antibiotikumot, a 9 éves egyszer. Se kiütések, se övsömör, semmi. Létezik, hogy semmi tünetünk nincs és mégis fertőzöttek vagyunk?
A férjem előtt és az alkalmi között volt egy 1 éves kapcsolatom, elvileg ő is el kellett kapja akkor, gyógyszert szedtem, nem használtunk gumit cssk az első hónapban. Ő is 10 éve nős, 2 gyerek van. Jóban vagyunk, évente 1-2x bedzélünk kivel mi van, boldogan élnek. Nem olyannak ismerem, aki nem szólna, ha gyanítaná, hogy tőlem kapta. Szóval abszolút tanácstalan vagyok. Tudom, szűrés...el is fogok menni, de addig megőrülök.
Nem hangzik valószínűnek, de ezek után én elmennék egy tesztre, az a legbiztosabb.
Egyébként meg így jár az, aki akárkivel kefél, szóval bocs de nem tudlak sajnálni.
Egyfelől az, hogy ő pozitív lett azóta nem jelenti, hogy akkor is az volt, amikor az aktus történt. Másfelől, az, hogy tizenakárhány évig lappangjon benned, a férjedben és az exedben, minden tünet nélkül szintén elég valószínütlen.
Először is nyugodj meg. Az a tünetegyüttes, amit 13 éve tapasztaltál inkább volt influenza (a leírásaid alapján). A HIV kezdetén jelentkező ARS, vagy Akut Retrovirális Szindróma általában nem két napig tart, hanem akár két hétig és pl. gyakran jár komoly kiütéssel a mellkason és a nyakon, valamint beduzzadt nyirokcsomókkal. Volt ilyesmid? Írtad, hogy a 13 év alatt nem nagyon voltál beteg. A HIV-re vannak kifejezetten jellemző társfertőzések - ezeket sem említed, pedig elég karakteres tüneteik tudnak lenni. De egy szó mint száz, már csak saját magad megnyugtatása miatt is menj el szűrésre. Ha nagyon nyugtalan vagy, keress egy olyan szűrőpontot, ahol csinálnak gyorstesztet - akkor kb. 20 perc alatt meg is van az eredmény. Sok sikert!
Nos, mindenképp menj el egy normális tesztre (ne gyorsteszt), mivel simán lehet baromi sokáig tünetmentes a dolog, az pedig, hogy a szex után belázasodtál nem a legjobb jel.
Persze baromi kicsi a valószínűsége a dolognak, viszont nem 0, így teszt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!