Valaki beszélgetne csak úgy velem?

Terveztem hogy elmegyek pszichológushoz, valahogy találok egyet.

De addig amíg ez nem történik meg valakivel csak.. szeretnék beszélgetni.

Nagyjából 13 éves korom körül léptem be egy depressziós szakaszba, ami máig huszadik évemig eddig mindig végig kísért különféle hullámokban.

Sokszor próbálkoztam, kilépni belőle, felül kerekedni rajta aztán már csak egyszerűen ignorálni hogy végre normalizálódjon az életem valamelyest.

Rengeteg dolgot kipróbáltam, tudjátok a "mivan ha", "hátha" végett.

De az a helyzet hogy ahogy idősödöm egyre rosszabb lesz ez az állapotom.

És a legrosszabb hogy nem tudom eldönteni hogy a keletkező immunrendszeri betegségemet a depresszióm okozta, vagy a kezdetekben kialakuló immun rendszeri betegségem okozza a depressziómat.

Szinte, mondhatni teljesen eltűnt a libidóm.

Kijött rajtam a kezdeti vitiligo kezeken, szem körül, nemi tájékakon.

Egyre rosszabbodik a depresszióm, már van hogy egyszerűen a kedvenc elfoglaltságom amit már x tized éve űzök visszafejlődött és gyakran motiváltságom sincs hozzá. Ezek tetejébe az egyik dédszülő ágon, dédanyám és dédapám akik már születésem előtt meghaltak valamilyen unokatestvérek voltak, szóval a fogsorom is annak éretlemében teljesen elcsúszott így kinőve a gyerekkorból normalizálódott valamennyire, de annyira nagyok a fogaim az állkapcsomhoz képest hogy minden reggel úgy kelek hogy elvan harapva a belső szájfalam. Apámnak farkas harapása volt amit felcsavaroztatott. Szóval még így is jól kibasztak velünk. Valószínűleg ez is közrejátszhat a dolgokban.

Én kipróbáltam amit tudtam. A kapcsolat soha nem érdekelt igazán, de azt is kipróbáltam. Ráadásul férfival, nővel mert még a szexuális-romantikus irányultságom sem teljesen egyenesen oké.

Azokat a problémáimat amik eddig szerintem a depresszióm okozói voltak, mind sikerült megszűntetni. Elköltöztem, van munkám, jelenleg valami kialakuló kapcsolatom egy lánnyal akit már három éve ismerek, új holmik amiket a pénzemből veszek,lehetőségem a célkitűzéseim kamatoztatására.

Egyszerűen szinte minden adott ahhoz hogy végre eltűnjön a depresszióm, vot hogy remekül éreztem magamat egy két alkalommal, de annyira ritka, pár perces pillanatok ezek..

Egyszerűen már nem tudok mit kitalálni.

Egyedül a célaim iránt hajtott elképzeléseim amik még éltetnek.

Elszeretnék helyezkedni egy stúdióban, animátorként.

Rajzfilmeket, játékokat projekteket gyártani.

Szeretnék felnevelni majd egy gyereket, ha végre jobban leszek annyira hogy alkalmas legyek erre. Már az sem érdekel ha az nem a saját gyerekem lenne, annyi probléma kezdett kijönni rajtam fizikálisan a pajzsmirigyemmel sincs minden rendben családi gének miatt szóval nem akarok ennyi problémát átadni génekben a gyerekemnek ha úgy adódna majd.

De ezen kivül elvagyok veszve.

Egyre többet gondolok újra a halálra.

Már nem öngyilkos hajlamok vezérelnek, hanem mély csalódottság, szomorúság, elveszettség ebben a kaotikus értelmetlen életben aminek a végkifejletekben semmi értelme sincs. És nekünk sincs különösebb létfontossugákunk.

Hogy miről szeretnék beszélgetni, az igazából lényegtelen.

Csak nem szeretnék egyedül, egymagamban gondolkodni ezeken.

Mert azzal csak rontok a helyzeten, szóval csak úgy beszélgetnék valakivel hosszasan, ha van rá ideje vagy kedve így a leírtak után.

Nem vagyok valami jól. És már elég nehezen tudom ezt már az emberek között is elfelejteni. Hiába szeretem az embereket, áldozom rájuk az időmet vagy a figyelmemet. Már ők sem tudnak úgy lekötni mint anno.

Húsz éves lány vagyok, ha ez számít kedves olvasók.