Lesz olyan Magyarországon, amikor eltörlik az oltottsággal járó kedvezményeket valamikor?
Őszintén szólva én több, mint fel éve kaptam 1 db Janssent, kizárólag utazás miatt. Komolyan veszem a covidot, tudom, hogy tud ez veszélyes is lenni, de ha valaki meg fog halni, az nem az én oltottságom/nem oltottságom miatt lesz. Én személy szerint 23 éves nő vagyok, makk egészséges, egyszerűen a kockázatokat felmérve úgy döntöttem, nekem elég egy oltás.
Eddig sose kaptam el a covidot, pedig karácsonykor az egyik velem egy háztartásban lévő covidos volt, nem védekeztünk, se távolságtartás, se maszk. 60 éves anyukámról van szó, aki erősen túlsúlyos (130 kg vagy lehet már több), cukorbeteg, magas vérnyomás, tehát kvázi mindene van… és apró tünetekkel átvészelte (2 oltassal).
Most a barátom covidos, sőt az egész családja is covidos. Mivel nem élünk együtt még, ingázunk egymáshoz állandóan. Múlt hétvégén en voltam náluk. Már mindneki tunetes volt, de mivel mindneki 3x oltott a családban, úgy voltunk vele, hogy nátha… ott is voltam náluk, igazabol jól is érezték magukat viszonylag. Hétfőn már bementem dolgozni, mikor hívott barátom, hogy gyorsteszteltek és az egész család covidos. Aztán kedden rosszabbul is lettek picit mindhárman, de szerdára már jobban. Én a héten ezek után homeofficebol dolgoztam. A torkom csütörtök óta faj, meg a nyirokcsomo is meg van duzzadva a nyakamban, tegnap nagyon enyhe hőemelkedésem is volt és faradekony voltam, de mára sokkal jobban vagyok. Torkom faj meg, de ennyi baj legyen. Baratomek családjának semmi baja.
Orvosnak elmondtam a helyzetet, hogy egész hétvégén covidosok között voltam, nekem is kijöttek enyhe tünetek, de keresem ellenére sem küldött el tesztre. Mondta, nem számít, hogy covid-e vagy sem, úgysem lesz elég 2 oltás, menjek harmadikra. Mondom azért tesztre elmennék… mondta h akkor menjek önköltségen, ő nekem nem fog időpontot adni ilyen enyhe tünetekkel ingyenes tesztre :D
Szóval hat valószínűleg covidos vagyok, de őszintén szólva en egy fillért sem adnék tesztre… egészségügynek ezért fizetem a tb-t, hogy ellassanak INGYENESEN. Régebben voltak évek, amikor rendszeresen gyulladt be a mandulám és állandóan küldtek PCR tesztekre, hogy kitenyésszék a kórokozókat… érdekes, amikor nem volt covid, akkor full ingyenesen csinálták??
Viszont a harmadik oltast nem szeretnem felvenni egyelőre, pláne a mostani betegség után, ami valószínűleg covid…
Szerintetek van rá esély, hogy nyárra eltoroljek az oltottsaggal járó plusz jogokat vagy ez mikor következik be végre?
Nem plusz jogai vannak az oltottaknak, hanem - az oltatlanoknak.
Eltörölhetik. Hogy csak ideiglenesen e??
Persze, lehetséges! Sőt, a Bibliából sokkal több mindent megtudhatsz!
Miért van betegség? Megszűnik e valaha?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!