Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Aki az oltás ellen van, az...

Aki az oltás ellen van, az mit csinálna a krónikus beteg középkorúak, fiatalok helyében?

Figyelt kérdés
2021. szept. 13. 23:14
1 2 3 4 5
 41/49 anonim ***** válasza:

40: nem nehéz ellentmondásokra jutni. én a járvány elejefelé felfigyeltem erre:


a covid19 legtöbb esetben NEM OKOZ komoly megbetegedést, s a LEGTÖBBEN simán kigyógyulnak kezelés nélkül, DE ennek ellenére, jött, hogy minden bezár, maszk, ki se mozdulj ha nem muszáj stb.


Ez már eleve ellentmondás volt a legelején. Magyaroszágon a járvány magyarországi definíciója szerint kb fél évvel ezelőtt volt járvány. se előtte, se azóta.


és igen, igen, ÉN SEM AKARTAM olttatni eredetileg. Végül mégis beolttattam magam, ráadásul Astrát kaptam. Párom Pfizert kapott. Ő egyébként gyanítja, hogy neki volt covidja a járvány kitörése ELŐTT 2019 november, decemberben, attól ugyanis, hogy kit neveznek első fertőzöttnek, az nem jelent semmit, mert az csak az első igazolt fertőzött. 5-6 hétig volt rosszul, köhögött, és alig kapott levegőt, de hát akkor nem vette még senki komolyan, hiszen még nem volt bejelentve, hogy jééé, itt egy betegség.

2021. szept. 16. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/49 anonim ***** válasza:
47%

"31: tévedés, az influenzára nincs konkrét kezelés."


Van (favipiravir), de mivel elég súlyosak a mellékhatásai, így ritkán alkalmazzák, tehát gyakorlatban, széleskörűen elterjedt kezelés nincs.


"a szokásos van, sok víz, pihenés stb.


amit kezelni lehet, az csak tünetenyhítés, ami nem gyógymód, csak elviselhetőbbé teszi"


Pont ezt írtam, hogy nincs rá ténylegesen megfelelő kezelés.


"Szedhetsz Neocitrant - vagy vitaminokat, ihatsz gyógyteákat... Nálam egy influenza 3-5 napig tart, és minden nap egyre jobban érzem magam, gyógyszerek nélkül.


Prevenciós védelem elérhető - persze csakis az oltás, ugye? :)"


1. Nem biztos, hogy megfázás/taknyolódás = influenza. Ezernyi más kórokozó (bakteriális és virusos is) tud nagyon hasonló tüneteket produkálni. 60-65 év alatt nagyjából ugyanolyan a lefolyása mindegyiknek.


2. Érdekelne, hogy akkor milyen PREVENTÍV védelmet ajánlanál influenza ellen, ami nem oltás? :)


"Az oltással viszont betanítod a szervezeted, hogy többek között megakadályozzák a sejtbejutást." Akkor miért kapják el a koronavírust azok is, akik be vannak oltva? Miért lesznek közöttük ennyien betegek és halottak?"


1. Az oltás soha nem arra volt jó (legyen az bármilyen betegség), hogy ne tudjon a szervezetedbe bejutni a vírus. Ez egy fizikai dolog, nem nagyon tudod kivédeni. Jó példa erre a kanyaró. Gondolom senkit nem ismersz a környezetedben aki kanyarós, hiszen 100% az átoltottság. Ennek ellenére, ha valamelyik antivax szülői csoport nem oltatja be a gyerekét, heteken-hónapkon belül azonnal kanyaró járvány tör ki azon a területen (lásd pl. Ukrajna,Románia).


2. Variánsok


Ez már nem a wuhani variáns, ami ellen fejlesztették az oltóanyagokat, így nyilván csökken a hatékonyságuk. A kórházba kerüléstől és a halálesetektől hasonlóan magas %-ban megvédenek.

Egy 5 évvel ezelőtti influenza oltás se ér fabatkát sem az idei szezonban.


"Ha a remdesivir drága, miért nem használják az ivermectint, ami 1000x olcsóbb, és még megelőzésre is lehetne használni, kemény mellékhatások nélkül?"


Mert nem hatásos.

2021. szept. 16. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/49 A kérdező kommentje:

42



Alaposan átmosták az emberek agyát az "immunerősítéssel", így tuti vitamintabletták szedését hiszi influenza prevenciónak.



Amúgy érdekes, nekem a náthák vitaminokkal és népi gyógymódokkal hosszúak és erősek voltak, NeoCitránnal nemhogy végig enyhe, hanem rövidebb, kb 1, bő 1 hét.

Ennyit a gyógyszerellenességről.

2021. szept. 16. 14:49
 44/49 anonim ***** válasza:

#40: Sok az ellentmondás – olvasd el azokat a válaszokat, amikre reagáltam. De akkor összefoglalom: a betegségek kezelése a jelenlegi gyakorlat szerint = tüneti kezelés. Ez sok esetben (krónikus betegségek esetén) nem sikeres, mert az okot nem szüntetik meg. Vírusfertőzés esetén van lehetőség a kórokozó szaporodásának gátlására (akár gyógyszer segítségével is), így az immunrendszernek könnyebb dolga van. Emellett, ha már gyulladás és súlyos tünetek alakulnak ki, ezeket is lehet és kell is gyógyszerrel kezelni, a COVID esetén is van már több hatékony protokoll, amelynek során többféle gyógyszert és/vagy vitamint alkalmaznak. Megelőzés szempontjából az ivermectin már bizonyított, csak nem akarják hivatalosan elismerni. De nem csak az ivermectint lehet megelőzésre használni, vannak más lehetőségek is.

„Kell a tesztelés az oltásnál, ennél meg hol van a klinikai teszt? Ez nem kísérleti szer?” Olyan gyógyszerek esetén, amelyeket már régóta alkalmaznak, a biztonságosságról vannak hosszútávú adatok. Ilyen szempontból az ivermectin pont annyira „kísérleti szer”, mint a remdesivir, csak éppen biztonságosabb, régebb óta létezik és sokkal hatékonyabbnak bizonyult a COVID ellen az eddigi klinikai vizsgálatok alapján. Ehhez képest a remdesivir kapott engedélyt és mindenhol használni kezdték (aztán kiderült, hogy mégsem hatásos, a WHO sem ajánlja már), az ivermectint pedig próbálják lejáratni, és nálunk még mindig tilos forgalmazni.

2021. szept. 16. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/49 anonim ***** válasza:
46%

#42:

„1. Az oltás soha nem arra volt jó (legyen az bármilyen betegség), hogy ne tudjon a szervezetedbe bejutni a vírus. Ez egy fizikai dolog, nem nagyon tudod kivédeni.” – Ezzel egyetértek, bár a mostani járvány előtt még azt hangoztatta az orvostudomány, hogy a védőoltások kivédik a megfertőződést is, mint valami mágikus védőpajzs :) Most már végre rájöttek (beismerték), hogy ez nem igaz, és soha nem is volt.

„Jó példa erre a kanyaró. Gondolom senkit nem ismersz a környezetedben aki kanyarós, hiszen 100% az átoltottság. Ennek ellenére, ha valamelyik antivax szülői csoport nem oltatja be a gyerekét, heteken-hónapkon belül azonnal kanyaró járvány tör ki azon a területen (lásd pl. Ukrajna,Románia).”

Kanyarójárvány tört már ki 98%-ban átoltott iskolában is, úgyhogy nem kellene mindig az „antivaxxerekre” kenni a felelősséget: [link]

„Nineteen (70 per cent) of the cases were students who had histories of measles vaccination at 12 months of age or older and are therefore considered vaccine failures.”

Akkor most ismerkedjünk meg a "breakthrough cases" és a "vaccine failure" kifejezésekkel is, jó? :) Eddig erről sem nagyon esett szó.

„Érdekelne, hogy akkor milyen PREVENTÍV védelmet ajánlanál influenza ellen, ami nem oltás?”

[link]

[link]

„Egy 5 évvel ezelőtti influenza oltás se ér fabatkát sem az idei szezonban.” – Valójában a frissen beadott is csak 30-60%-os hatékonyságú.

2021. szept. 16. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/49 anonim ***** válasza:

Ez a két tanulmány egy fabatkát sem ér.


Az elsőben nagyon kevés a vizsgált emberek száma, az is több kísérletből összeollózva.


A másodikban pedig alapból olyan embereket vizsgálnak, akiknek nagyon alacsony a d vitamin szintje, tehát alapból hendikeppel indulnak.


Akkor lenne értelme, ha a normál D vitamin szint vs Emelt dózisú D vitamin szintet hasonlítanák össze mondjuk 10-10 ezer emberen.

2021. szept. 16. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/49 anonim ***** válasza:
Én csak egyet nem értek. Bármennyire is hiszitek, hogy az oltogatás a megoldás az emberi szervezet számára ha szembe akarunk sikeresen nézni a járványokkal, ettől még miért fáj nektek, hogy mások használni akarják az ivermectint és társait?? Ettől ti még oltathattok és tartózkodhattok az ivermectintől, senki nem veszi el tőletek az oltásotokat!
2021. szept. 17. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/49 anonim ***** válasza:

"Akkor lenne értelme, ha a normál D vitamin szint vs Emelt dózisú D vitamin szintet hasonlítanák össze mondjuk 10-10 ezer emberen." Csináltak már rengetegféle vizsgálatot, ez csak 2 közülük.

A D-vitaminnak pont akkor van szembetűnő hatása, ha az alacsony vitaminszinttel rendelkező embereknek adják, vagy őket hasonlítják normál vitaminszinttel rendelkezőkhöz. Sajnos nagyon sokan vitaminhiányosak, itt Magyarországon is. A legtöbben nem is tudják, vagy túl alacsony dózist szednek, ami nem elég ahhoz, hogy a vitaminszintjüket normál szintre emelje.

2021. szept. 17. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/49 anonim ***** válasza:

#48


Én értem, de ez akkor sem viszonyítási alap.


Csinálhatnék én is akkor egy kutatást, hogy Skorbutos betegek vs normál c vitamin szintű emberek influenza elleni kitettsége, és valószínű, hogy az utóbbi jönne ki jobban belőle, de ettől függetlenül a c vitamin nem preventív eszköz.

2021. szept. 17. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!