Mi lenne jobb erre a fájdalmas problémára?
Már kb 2 hete, naponta hosszú órákon át fáj az egyik karom, a nyakam ugyanazon oldala és a nyakam hátsó része.
Egy vérvételes vizsgálat után a CRP magas volt, ez azt jelenti, hogy gyulladás van a szervezetemben (amit érzek is a tüneteivel együtt)
A háziorvos ezután mondta, hogy most még nem ír fel semmilyen gyógyszert, azt mondja, várjunk még vele, pihenjek még, hátha magától elmúlik.
Pedig ez magától nem múlt el és fáj is minden nap, ezért hétfőn ki szeretnék váltani valamit.
Magánorvosokhoz sok pénz és megbeszélt időpont kell, most néztem, hogy többen most vannak nyári szüneten, én pedig nem szeretnék várni.
Valamilyen vény nélküli gyulladáscsökkentő kellene, lehetőleg nem a leggyengébbek.
Olyan kellene, ami viszonylag gyors tempóban és jelentős mértékben tudná csökkenteni a gyulladást.
Mit javasoltok, milyen gyulladáscsökkentő lenne az, ami hatékonyan csökkentené, vagy akár megszüntetné a szervezetemben a gyulladást?
Kérlek írjatok konkrét terméknevet is.
Valamint ha tudjátok, hogy szerintetek körülbelül mennyi idő alatt használna, azt is megköszönném.
Helyi ízületi jellegű gyulladásra a Voltaren vagy Voltaren Dolo kenőcsöt ajánlom, vény nélkül kapható bármelyik patikában.
Ha ettől sem múlik el egy héten belül, vagy később visszatér, akkor viszont mindenképpen utána kell járni, mi lehet az oka!
Én inkább túlzott immunrendszeri aktiválásra gyanakodnék, ugyanis covid oltás után alakult ki közvetlenül.
Itt vannak cikkek arról, hogy immunrendszer is kiválthat gyulladást
Itt pedig konkrétan oltás ritka mellékhatásaként írnak róla
Ezek után milyen gyulladáscsökkentőt lehetne erre alkalmazni?
Van egy CRP által igazolt gyulladás, emellett pedig két lehetőség:
- jól behatárolható lokális fájdalom alapján valószínűsíthető banális ízületi gyulladás
- oltás ritka(!) mellékhatásaként fellépő egész testet érintő gyulladás
Ha nem szeretnél góckutatást és szcintigráfiát (márpedig a kérdés alapján nem), akkor a legvalószínűbb lehetőséget kell elsőként kizárni. Ez pedig az ízületi gyulladás, kizárásként pedig annak terápiája jöhet szóba külsőleg alkalmazott gyulladáscsökkentő krémekkel.
Persze szedhetsz komolyabb problémákra hatástalan, ámbár számos mellékhatással rendelkező vény nélküli gyulladáscsökkentőt is, csak nem ajánlott.
Igen, nagyon nehezen tudok csak aludni és akkor is keveset, sőt időszakos enyhe izomrángásaim is vannak.
Jó lenne tudni, hogy pontosan hogyan is lehet egyáltalán diagnosztizálni a problémámat.
Mert most még el sem tudom kezdeni a folyamatot.
1 Kérhetek az általam felsorolt panaszok alapján, egy komplex autoimmun vizsgálatot a neurológiai szakrendelésen?
2 Létezik állami neurológián egyáltalán ilyen komplex autoimmun vizsgálat?
3 Vagy esetleg egy MRI vizsgálat is kideríthetné az autoimmun begetségeket?
Ja és mindig azon aggódom, mi lesz ha egy újabb tipikus közömbös és lekezelő orvost kapok (sajnos sok ilyet láttam már életemben), és nem írja ki a vizsgálatot, hanem csak hazaküld, hogy szedjek pár bogyót és nyugodjak meg, mert majd úgyis magától elmúlik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!