Tényleg ilyen súlyos és komoly ez a covid?
Igen, nagyon lutri, kinél hogy jön ki. És ez nem annyira függ a meglevő krónikus betegségektől sem, max amelyek az immunrendszer általános állapotára is kihatnak. Legyengült immunrendszerrel jó eséllyel súlyosabb a covid. De jó immunrendszerrel is könnyen lehet az. Viszont az is igaz, hogy akit jobb állapotban ér, az egy adott súlyosságú lefolyást jobb eséllyel túléli, mint aki rosszabb általános állapotú. De aki túl is éli, annál is súlyos, akár maradandó károkat okoz az erősebb lefolyás. Egyik ismerősöm agya károsodott, fél szemére megvakult (látókérge is érintett volt). Van, aki nagyothalló lett. Sőt, még egyes enyhe lefolyású betegeknél is, persze nem mindegyiknél, hónapokig tartanak kellemetlen maradványtünetek.
Az influenza egy sokkal kiszámíthatóbb lefolyású betegség. 85 évesen nagymamám is túlélte, utána még évtizedet élt. Én is elkaptam már majd' tucatnyiszor, párszor gégegyulladásom lett belőle, akkor kissé károsodtak a hangszalagjaim is, de nem változott meg életminőségem. Egy ismerősöm, igaz, állítólag az influenza során lett cukorbeteg.
Az influenza esetén is akkor van nagyobb balhé, amikor új törzs üti fel a fejét. Lehet, idővel a SARS-CoV-2 is egy sima náthavírus lesz, mint a legtöbb humán koronavírus.
Nehéz megmondani, mi lenne a mostani járvány lefolyása, ha 1) a hatóságok nem korlátoznák az emberi érintkezéseket, minden az egyének belátására lenne bízva, 2) az embereket tök hidegen hagyná a Vírus, és aki nem beteg, ugyanúgy élné életét mint 2020 elejéig. De azért szerintem van ebben a mostani járványban egy jó adag tömegpszichózis is, főleg, hogy erre bizonyára rá is játszik a spekulatív szektor, mert annak nagyon jól jön majd az újraindítási hitelezés stb.
De ha van indokolatlan tömegpszichózis, ha nincs, egy veszélyes és eléggé ismeretlen vírus miatt valahol érthető az emberiség totális szorongása. Mindenki félti saját és szerettei életét, egészségi állapotát. Járulékos gond, hogy sokan még ezentúl egzisztenciális gondok meglétéből vagy lehetőségéből adódóan is szoronganak. A szorongáshoz még ott van a bezárkózás miatti mozgásszegényebb életmód, napfény mellőzése, a társas kapcsolatok miatt boldogsághormon csökkent termelődése és az amiatti regenerációs képességbeli deficit. Szerintem könnyen lehet, hogy nemcsak azért ilyen gyors a harmadik hullám, mert 3) brit mutáns van, 2) a népesség már unja és lazít, hanem azért is, mert 1) már sok ember nagyon legyengült a fenti okokból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!