Anális szex okozhat fekélyes vastagbélgyulladást?
Tudom, hogy itt nincsenek szakértők, de hátha valaki képben van ezzel valamelyest.
Szóval, úgy 4-5 évvel ezelőtt volt egy tartós párkapcsolatom, az akkori párom elmondása alapján életében 1 nővel volt előttem, és már vagy 3 éve volt vele mielőtt engem megismert. Tehát nem volt aktív szexuális élete évekig (óvszer nélkül úgy rémlik nem is szexelt). Na most, mi az akkori párommal kipróbáltuk az anális szexet néhányszor, és óvszer nélkül, ami talán hiba volt, de megbíztam benne és nekem ő volt az első. Sosem okozott ez semmi gondot, azonban kb. 1 évre rá, hogy először kipróbáltuk az anált, durván felfáztam, és a háziorvos valami erős antibiotikumot adott rá. Már a gyógyszer bevételének második napján jelentkezett nálam véres, nyákos széklet, majd miután ez hónapokig fennált egyéb panasz hiányában, végül utánajártunk és a vastagbéltükrözés azt mutatta ki, hogy a vastagbelem legalsó 20 cm-e gyulladt. Azóta a legutóbbi tükrözés szerint ez lecsökkent az utolsó 10 cm-re akkor, tehát mondhatni, hogy jelenleg a végbél a gyulladt, vagyis a vastagbél, csak legalul ha ez érthető.
Komolyan azért lett egy gyógyíthatatlan autoimmun betegségem mert párszor óvszer nélkül csináltam análisan? Vagy inkább az antibiotikum okozhatta vagy ez alapjáraton úgy is megtortent volna velem?! Olvastam, hogy elméletileg RITKÁN okozhat végbélgyulladást, de nekem a vastagbelem gyulladt az alsó részén... Hát nem tudom, és szinte az is kizárható, hogy a partnerem nemi beteg a múltját tekintve. És miért nem szinte egyből jelentkeztek akkor a tüneteim?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Szerintem tudat alatt te már eldöntötted, hogy márpedig akárki akármit ír és orvos is akármit mond, ez az análtól van.
Én is idézek egy orvosi oldalról: A köhögés rákot is jelezhet!
Igaz? Igen. Valószínű? Nem, nagyon kicsi az esélye. Megijedsz? Hát hogyne.
Az öndiagnosztizálással semmire nem mész. Menj el orvoshoz, vele beszélj erről.
"az is véletlen egybeesés hogy egy pénisz átlagban is vagy 15-20 cm,nekem meg pont annyi a gyulladt rész?"
Szerintem a volt párodnak mérd le milliméter pontosan a péniszének a méretét és hasonlítsd össze a gyulladással. Ha a gyulladás nagyobb, biztos nem ettől van! *Irónia
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Attól nem alakul ki, viszont az irtitáció miatt aktív szakaszba sodorhat.
(Az enyémtől max 12 centin gyulladna be xDDDDD)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!