Van itt olyan, aki egészségügyben dolgozik és alá tudja támasztani, hogy van koronavírus?
Mert én már nem hiszek semmiben amit a hírekben mondanak.
Napi szinten frissítik, hogy hányan haltak meg és hányat ápolnak.. Éppenséggel csak az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy aki meghalt tényleg a vírus áldozata, vagy csak ráfogják, hogy attól halt meg, mert kellenek áldozatokrol számok ahhoz, hogy félelemben lehessen tartani a népet, már ha tényleg politika áll az egész mögött.
Ezért kérdeznék egészségügyi dolgozókat vagy orvosokat, ha van itt valaki, aki szemtanuja annak, hogy tényleg korona miatt halt meg...
Előre is köszönöm ha valaki tud válaszolni vagy bármit mondani arról, mi az igazság.
24N
Ápoló vagyok, igaz nem Covid osztályon de nem egyszer láttam kollégákat az öltözőben zokogni,mert valaki meghalt hosszú szenvedés után, és még a családja se lehetett vele. Elmondták, a haldoklók(már aki még tud beszélni) könyörögnek nekik hogy hagy láthassák a szeretteiket, de ugye nemet kell mondani. Volt aki ez miatt el is hagyta a pályát, mert nem bírta lelkileg. Volt kisgyerek is(ő túlélte) aki egész nap az anyukáját kereste sírva, aki nem lehetett bent vele.
Van vírus, és lesz is, mert ezek a látszat intézkedések amiket tesz a kormány, vajmi keveset érnek. Gondoljátok, ha érne valamit az egyszer használatos maszk, akkor nőnének ilyen mértékben az esetszámok? A lázmérés se ér semmit, mert mire lázas a gyerek már rég fertőző.
Nem tudom alátámasztani. Ahogy te sem tudod alátámasztani, hogy van influenza vagy náthavírus, esetleg a csernobili katasztrófa miatt megnőtt sugárzás következményeként az érintett korosztályban magasabb pajzsmirigy-betegség. Ha már itt tartunk, nem találkoztam sosem szifiliszessel sem, vagy leprással.
Olyannal viszont rendszeresen találkozom, aki a Szent László covid osztályán belgyógyász. Nem, ezt sem tudom bizonyítani. De nem is akarom. Mindenki abban hisz, amiben akar. Rendeletek írják elő az adekvát viselkedést, aki megszegi, azt meg is büntethetik (esetleg be sem engedik pl adott intézménybe). Teljesen mindegy, hogy Balambér Gizi otthon a kanapéján miben hisz, nem érdekel senkit sem, mert Gizike véleménye nem számít, nem szempont, nem tényező, és Gizikéis ugyanúgy csak akkor engedik be az sztk-ba, ha rajta a maszk, bármilyen pofákat is vág alatta.
Ezt csak a patológusok tudják megállapítani, nem igazán az eü. dolgozók.
Hogy pontosan melyik koronavírus okozza a halált azt viszont csak a jóisten tudja megmondani olyan teszt hiányában ami valóban a sars-cov2-t képes kimutatni, ilyen tudtommal nincs.
Nem túlmisztifikált, veszélyes, ha bejut a szervezetbe.
példaként mondhatnám az AIDS-et. Mennyire félnek tőle az emberek??? Magyarországon van belőle kb 3db. Azért félnek tőle mert tuti halál, ráadásul lappang évekig. Nem emberek találták ki, ahogy a Tetanuszt sem, az is halálos be is vagyunk oltva ellene. Egy szó mint száz, csak az emberek töredéke kapja el a betegséget, de nekik életveszélyes, mert veszélyes kór. Ez van a többi említett dolognál is. Vigyázni kell. Ha nem vigyáznánk már lehet hogy 100000 ember meghalt volna nálunk csak emiatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!