Mi a véleményetek? Az iskolai énekórán, zeneiskolai foglalkozásokon tilos az éneklés a koronavírus terjedése miatt.
#10
Persze kiiratnát, az nem számítana hogy a gyereked egy jól megszokott közösségben van. Barátai vannak....Beiratnád egy másik iskolába ahol újra be kellene illeszkednie. Gratulálok.
Sajnos most egyet kell értsek. Elég nagy hír volt belőle a nyáron (talán emlékeztek), hogy az USA-ban egy kórus fertőződött végig a próbán, mert énekléskor a 1,5 m sem segít. Jobb az óvatosság!
Annyit mondanék, hogy amíg jó idő van, és lehet szabad térben az ének óra, addig lehessen énekelni.
Az iskolai énekórákról a magánvéleményem annyi, hogy felnőttként az lenne az elvárásom, hogy sokkal több zenét kellene hallgattatni, én, bár igyekeztem a komoly zenei ismereteimet felnőttként pótolni, most is nagyon hiányosnak érzem, és egy kicsit szégyellem is magam miatta - tehát úgy gondolom, aktív éneklés nélkül is nagyon hasznosan el lehet tölteni azt a heti 1 órát, különben is ez legyen most a legnagyobb bajunk.
Én erre mindig azt gondoltam, hogy aki akarja járassa énekkarra a gyerekét, ha tehetséges. Amúgy meg nyilvános megalázás ez az osztály nagy részének.
28 éves vagyok és annyi maradt meg az ének órákból, hogy mindenki egymáson röhögött, amikor "felelni" kellett. Azt pedig osztályozni, hogy ki milyen adottsággal született nevetséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!