Nem veszélyes így kiírni az adatokat a halottakról?
Nem veszélyes, ha ÉRTELMES emberek nézik az adatokat.
Elöször is, ha figyeli valaki, akkor látja, hogy a görbe igen meredeket emelkedik, másrészt ha megnézi azokat az országokat, ahol korábban indult, akkor tudnák, hogy kezdezben ott is csak kevés halott volt, aztán egyre meredekebben emelkedett a szám.
Ha megnézik, hogy ezelött egy héttel a halottak száma alig 40ezer volt, most egy héttel késöbb 65ezer, azaz több, mint másfélszeres, akkor rájöhetnének, hogy ez igencsak komoly, mert a járvány még csak három hónapja tart. Ha hetente másfélszeresre emelkedik a halottak száma, akkor egy év alatt igencsak magas lesz a végeredmény.
Akik meg ennyire felelötlenek, azokat MO-on is komolyan kellene büntetni, a feljelttebn országokban azokat, akik nem tartják be a szabályokat, masszívan büntetik, - egy-egy indokolatlan akció 500 euróba is belekerül, és ismételt esetben újra meg újra.
Elég szomorú, hogy MO-on ennyi ostoba ember van, aki nem tud gondolkodni, és azt hiszi, a mai helyzet a végleges!
Erre még így nem is gondoltam, mert nem is merült fel bennem, hogy mert úgy tudom nem vagyok krónikus beteg, akkor nem baj, ha elkapom, úgyis meggyógyulok, szóval nem...Egyrészt látható, hogy fertőz, nem akarnám továbbadni, másrészt nem is akarok túlesni egy fertőzésen.
Azért azt se felejtse el senki, hogy nem csak halottak vannak, hanem felgyógyultak is, akik a poklok poklát élték át! Nem mindenkire hat úgy, hogy néhány tüsszögéssel túl van rajta...! Egy olasz exvizilabdás is nyilatkozott, hogy annak ellenére, hogy egészségesen él és sportol, mégis úgy levette a lábáról a betegség, hogy intenzívre került....
Kell ez????
Egyébként szerintem nem is annyira fontos tudnunk, hogy ki milyen alapbetegségben szenvedett...
Én sokkal inkább kíváncsi lettem volna olyan infókra, hogy a megfertőződött emberek mely településen élnek, vélhetően hol kapták el a vírust, és az elmúlt hetekben merre jártak, pl. tömegközlekedtek-e, s ha igen mikor és hol, vagy hova jártak bevásárolni, kikkel kerültek közelebbi kapcsolatba (mármint távolságilag), szóval kiknek lenne érdemes maguknak is 2 hét karanténba vonulni, hogy kiderüljön esetleg nem kapták-e el....? De hát ez meg ugye a személyiségi jogok miatt úgysem lesz általánosan nyilvános....
6-os vagyok...
Na ugye írtam a végén, hogy én mikre lennék kíváncsi... De amúgy azt is nem csak adatvédelmi okokból célszerű nem reklámozni, hanem ugyanez lenne, mint a betgésjelöléssel.
Szóval ha én azt látom, hogy a településemen még nincs beteg, az itteni tömegközlekedési járművekkel még nem utazott fertőzött, stb…. Akkor lehet magam is bátrabban járkálnék...
#5
Nem, Magyarországon MÉG nem emelkedik rohamosan a görbe, itt megnézheted az oszlopdiagramot, egeret az oszlopra téve megjelenik az adat.
És igen, sok az ostoba, aki magát sebezhetetlennek hiszi, minden életkorban találhatók ilyen korlátoltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!