Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Szerintetek nem lenne jobb ha...

Szerintetek nem lenne jobb ha a fiatalabb korosztályt engednék, menjenek legalább dolgozni?

Figyelt kérdés
Ok úgyis kevésbé veszélyeztetettek. Legalább a gazdaságot szinten tartanák. Csak idősekkel nem lenne szabad érintkezniük.
2020. márc. 25. 00:33
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Az ellenszer lázas kutatása mellett vizsgálják a járvány terjedésének világméretűvé válásának mikéntjét. Eközben találkoztak eleinte megmagyarázhatatlan esetekkel, amikor sok azonosított eset nem köthető egyetlen ismert beteghez sem, illetve sok országban már egészen korán találtak olyan fertőzötteket, akik sohasem jártak a súlyosan érintett területeken (kezdetben Kínában, később például Olaszországban vagy Iránban), és nem is érintkeztek onnan érkezettekkel.

Így jöttek rá, hogy a tünetmentesek és az enyhe megfázásos tüneteket produkálók is lehetnek koronavírusos betegek, akik terjesztik a kórt. Modellezéssel feltételezik, hogy ezek a "rejtett fertőzöttek" lehetnek akár a lakosság 60 százaléka is.

Ugyanis egyre több azoknak a száma, akik ismeretlen forrásból fertőződnek meg, az utcán, a boltban, közlekedési eszközökön. A gyerekek között még nagyobb a rejtett fertőzöttek száma, kínai kutatók elemezték több mint kétezer kisgyerek teszteredményét, amiből megállapították, hogy a kimutatott fertőzött gyerekek 90 százalékának nem voltak tünetei, illetve rendkívül enyhe és mérsékelt tüneteket produkáltak.

2020. márc. 25. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
49%
422.000 fertőzött van és 19.000 halott világszerte. Ha a négyszerese lesz, akkor elérjük a magyarországi influenza fertőzöttséget, a halálesetek tekintetében meg a Németországi influenza halálos áldozatainak számát. Több a para ettől, mint azt indokolná. Az influenza annyiban veszélyesebb, hogy kortól függetlenül tizedel. Ez a himi-humi vírusocska, melyet az egészségügy, mely jelenleg Magyarországon két hete nyaralni ment, bőséges támogatást felvéve fújja fel, csak a halálsoron lévőket tizedeli.
2020. márc. 25. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!