Hogy történhetett meg hogy 2 éve a körzeti (azóta már minőségi munka hiányában ott hagyott orvos) nem kicserélte az amalgám tömésem hanem rátömött és alul ott maradt? Most meg lehet gyökérkezelni mert alászuvasodott.
Sehogy, ez amit írsz elég valószínűtlen és a két állítás ráadásul ellentmondásos is. Amalgámra nem tud rátömni, mert a kompozit nem köt hozzá. Kiesett volna. Inkább arról lehet szó, hogy az amalgám elszínezte az alatta lévő foganyagot, amit az orvos nem távolított el, mert úgy ítélte meg, hogy nem fog ép egészséges foganyagot feláldozni (kockáztatva ezzel a gyökérkezelést) csak azért, hogy egy némileg elszíneződött területet, amire amúgy is rátöm, elvegyen.
Az amalgámtömések pedig szignifikánsan ritkábban szuvasodnak alá, mint a fogszínű kompozittömések, sok helyen ha nem muszáj, nem is cserélik (kivéve, ha ez a kifejezett kívánság). Magyarán, ha hagyott volna rajta amalgámot, akkor eleve nem nagyon tudott volna alászuvasodni (maximum igen rossz szájhigiénia és/vagy nagy nassoló étrend mellett.
Úgyhogy ez, amit írsz nem helytálló.
#1
Láttam már olyat, hogy amalgámra rátömnek. Ilyenkor az amalgámhoz nem köt a kompozit, de az üreg oldalfalához igen. Nem egy elegáns megoldás, de ha mondjuk nem szuvas az amalgám alatt, csak letört, akkor végül is...
Amalgán nem szuvasodik...tény nehezebben...
Nekem szinte az összesnek a szélén volt ahol láttam hogy szuvasodik. Igaz 4-5 évet az amalgán kibírt. Fogorvosom szerint meg alá is volt szuvasodva. Most kaptam ezt a franc fehér töméseket, ezek sokkal elválósabb/potyogósabbak :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!