Öntenétek belém egy kis erőt?
Cisztás a felső fogsorom és vègig fel fogják vágni, hogy kitisztítsàk illetve az egyik fogam tövig letört(kiesett a tömès és azzal együtt két darabba lejött) utána implantátumot is tetetek be ha begyógyult a seb. Azt mondta a doktor úr, hogy így tartósabb lesz.
Kíváncsi lennék, hogy kinek mi volt a legdurvább élménye a fogorvosnàl. Mennyire féletetek a beavatkozás előtt és végül mennyire volt durva a kezelès, illetve utàna mennyire fájt? Most nagyon fèlek... nekem a fogorvos a mumusom egyébkènt is.





Tavaly nyáron majdnem 3 órán műtötték ki 2 letört fogamat. 4 injekciót adtak, annyira gyulladt volt, hogy addig hozzá se bírtak kezdeni. Szörnyű volt közben, de tudtam, hogy utána csak jobb lehet. Fájt utána 1-2 napig a seb, de azt a fájdalmat és rosszullétet nem közelítette meg, mint amit közben átéltem.
Idén nyáron a bal alsó bölcsességfogamat is ki kellett műteni, mert már alig bírtam kinyitni a szám. Az íny alatt volt, szóval utána varrni is kellett, de ez megvolt 10 percen belül. Utána le akart szakadni az állkapcsom, jegeltem napokon át, fájdalomcsillapítón és antibiotikumon éltem, kb 4-5 nap után tudtam normális adagot megenni.
Az orvos segíteni akar, utána sokkal jobb lesz, hidd el. Csak túl kell esni rajta.










Pfu. Nekem szinte elkekult a kezem az ules karfajat szoritva.
ket hatso fogam volt betomve valamikor. Gondolom egyszerre, nert a fogak kore nem tettek ilyen elsimito lemezket, igy osszeertek a tomesek.
Eleg rossz idopontban fajdult meg,fogdokik szabin.
talaltunk egyet, de kokorszaki modszerrel dolgozott.
Szetvagta a tomest a ket fog kozott vizesites nelkul.
azt hitttem szeteg a szam, a fajdalom borzaszto volt, a szag meg kegyetlen.
Bogtem mint allat.tobb emlek nem maradt meg.
Mondtam is, inkabb egy szules, pedig az sem egyszeru.
Nyugi nem lesz semmi baj
Én is így voltam vele de altatásban csináltattam a húzásokat és hihetetlen de nem fájt egyáltalán a húzás helye mert a fogdokim vágja és szépen lefejti az ínyt így nem gyötör meg annyira, majd bevarrja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!