A gyerekeket miért nem kérdezik meg hogy ők akarnak e fogszabályozót vagy sem? Végülis nekik kell vele szenvedni. Én nem engedtem hogy berakják nekem és a szüleimet és engem is piszkláltak évekig az iskolában.19f
Kb 3 évig piszkáltak az iskolában, miután megmondtam a szüleimnek, hogy NEM akarok és nem is fogom hagyni, hogy feltegyék. A szüleim nem örültek, de megértették. Az iskola meg évekig piszkált minden fogászati szűrés után, míg végül alapítványi iskolába mentem, ahol tornából is felmentettek szerencsére, mert nagyon ügyetlen voltam és a jegyeimet lehúzta.
Amúgy jelentem, egy szúvas fogam sincs! Sok sok fogszabályzós emberrel ellentétben, akiket ismertem, alig van egészséges foguk, vagy lyukas, vagy gyökérkezelt, mert a felrakás miatt is kuhúztak nekik vagy hármat. Jah és a fogzománc is oda van nekik, illetve látszik a nyoma is a fogszabályozónak, amit egyik ismerősöm évekig próbált eltüntettetni a magándikijával, de még mindig ott a ragasztó nyoma....
Drága kérdező! Azt hiszem ideje észrevenned,hogy rajtad kívül mindenkimás ugyanazon az állásponton van a kérdéseddel kapcsolatban!
Azt meg ne akard bemagyarázni nekem, hogy a genetikailag meghatározott mély-kereszt-nyitott-előre-hátraharapás a normális, és aki ezzel szembemegy az a természettel megy szembe.
Fog úgy nő?
Igen, öcsémnek úgy nőtt, hogy borzasztóan egymás alá-fölé mellé. Genetika, akkor ezek szerint hagyni kellett volna ocsmányul?
Szerencsére neki már 13 évesen volt annyi esze, hogy belátta, anyja-fogorvosa nem rosszból rakatná fel a fogszabályzót hanem mert KELL.
15 éves koráig viselt éjszakait, és mikor minden foga cserélődött, kapott állandót pár évre.
Gyönyörű rendezettek a fogai, de ha ellenáll meg nyávog, akkor egy lány nem nézne rá, mert valami rémálom volt ahogy kinézett.
A sok barátnő nem jelenti azt, hogy minőségiek is voltak, ha ugyanolyan hanyagok,igénytelenek voltak,mint te, nem csoda, hogy nem zavarta őket a fogsorod.
De tudod mit? Akkor ringasd magad abba a tévhitbe, hogy te tudod jól, a többség a hülye. Magyarázhatunk neked bármit, ha a saját hülye álláspontodon kívűl mást nem hallgatsz meg.
Alapvetően a fogszabályozás nem esztétikai, hanem egészségügyi kezelés. A túl szorosan, egymás hegyén-hátán álló fogakat egyrészt lehetetlen normálisan tisztítani, másrészt egyenetlenül terhelődnek, kopnak, még az állkapcsot is tönkretehetik. Persze a kezeletlen állapot hátrányai valószínűleg csak felnőttkorban jönnek elő, pl. amikor 40 évesen fogágybetegség alakul ki a hozzáférhetetlen helyeken felhalmozódó baciktól és a fogak elkezdenek mozogni. Szar ügy, hidd el.
Az csak plusz öröm, hogy a fogszabályozás után még esztétikusabb is lesz a fogak elrendezése.
Nyilvánvalóan genetikai adottságról van szó, a gyerek mondjuk az anyja szűk állkapcsát és apja nagy fogait örökli, amelyek nem férnek el rendesen. De örökölt rendellenesség a csípőficam is – ezek szerint nem kellene kezelni, mert „normális”?
A konkrét kérdésedre a válaszom tehát: ahogy egy indokolt vakbélműtét előtt sem kérdezik meg a gyereket, hajlandó-e kés alá feküdni, szerintem egy felelősségteljes szülő a fogszabályzásról sem kéri ki a véleményét, hanem elmagyarázza, miért kell, és egy normális gyerek megérti és elfogadja ezt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!