Szkt fogorvos mind ilyen rossz vagy csak én fogtam ki a nyomikat?
Több helyen is laktam az elmúlt pár évben, úgyhogy több Sztk-s fogorvosnál is jártam. Nem nagy dolog miatt, csak azért évente el szoktam menni leszedetni a fogkövet.
Ez mindig max 5 percig tartott, és kb csak az első fogaim belső feléről szedték le. Legutóbb már fölül látható is volt némi fogkő, és a fogorvos után is ott volt.
Megelégeltem, és elmentem magán fogorvoshoz. Nagyjából fél órán keresztül dolgozott rajta, az összes fogamon végig mint kívül-belül. Érzésre és látványra is ég és föld a különbség.
Értem én, hogy ezek az Sztk orvosok nincsenek rendesen megfizetve és hasonlók, de most komolyan ennyire magasról leszarják és semmibe veszik az embert? Vagy csak nekem volt pechem mindenhol?
Igen.
Az orvosi eskü már semmit nem jelent.
vagy úgy van vele, hogy inkább nem okoz kárt, mert sztk körülmények között nem biztos, hogy helyre tudja hozni.
Azért az "orvosláshoz" is kell egy szint az infrastruktúrában.
Amilyen az infrastruktúra szintje, olyan az ellátás szintje is.
Például én a foghúzással vagyok így.
Nem bízom Sztk- fogorvosra, mert nincs hozzá szerszáma!
A fogó az nem megfelelő célszerszám max a középkorban volt az.
Lehet nem is ismeri a megfelelő eszközt hozzá, mert a fogorvosin sem a legmodernebb technikákat tanítják ám, nehogy azt hidd!
Így marad a szájsebész, de bőven megtérül, mert nincs komplikáció, fájdalom, kevesebb a csontveszteség is, és a lábadozási idő is.
Plusz nem az van hogy odamész utánna egy összetört beragadt gyökérrel az ambulenciára, hogy kivéssék kalapáccsal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!