Mennyire kockázatos az egészség szempontjából az, ha gyökér kezelt, halott fog van a szájban?
Elég sok cikket olvastam az utóbbi időben amelyeket a gyökérkezelés kockázatát taglalja az ember egészségere nézve. Mivel a fog önvédelmi mechanizmusa kihalt azáltal, hogy az idegeket és vérereket eltávolították a fogból, ezért tökéletes felszínt biztosít a már elhalt fog a baktériumok túlszaporodásának. Amely, ha hosszú ideig, évekig fenáll komoly egészségügyi komplikációkhoz vezethet, akár szívhalálhoz stb.
Na most személyes tapasztalatomból kiindulva elmondhatom, hogy jó néhány éve tapasztalom már, hogy a gyökér kezelt fogam körül elég kellemetlen ízt érzek és a nyál is elég kellemetlen szagú azon a részen.
10 hónapja van valamilyen rejtélyes nyelv fertőzésem, amire azt mondták az orvosok, hogy ezer dologtól lehet, szóval nem segítettek rajta.
2 hete fogorvosnál voltam, akinek elmondtam a panaszomat, hogy elég rossz ízű azon a részen a szám. Röntgen felvételt készített és azt mondta, hogy azért lehet, mert nem zár teljesen a tömés és valamilyen folyadék (narancs színű) folyik belőle. Kicserélte a tömést, ám semmi változást nem észleltem (az első 3-4 napot leszámítva amikor is nem volt kellemetlen íz). Viszont azt mondta, ha a panaszok újra előjönnek, akkor ajánlatos lesz a gyökérkezelést újra elvégezni.
Na most a véleményetekre és tapasztalataitokra lennék kíváncsi a gyökér kezelt fogakkal kapcsolatban. Mennyire gyakori az olyan eset ami velem történt? Végülis egy halott fogról van szó, ami vélhetőleg bomlás alatt van, és kellemetlen ízt idézhet elő a szájban, ráadásul fertőzésveszélyes is.
Jobb kihúzatni a fogat, vagy továbbra is ragaszkodni azért, hogy a saját fogunk megmaradjon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!