Ti inkább körzeti vagy magán fogorvoshoz jártok?
Magánhoz járok. Egyszer voltam körzetinél. A magán dokim elköltözött az ország másik felébe, és újat még nem találtam. Borzalmas volt. Utána találtam egy nagyon rendes magán dokit, azóta is hozzá járok.
Már a család többi tagját is rábeszéltem, összehasonlíthatatlan a körzetivel. Apukámnak pl. kiakarták húzni több fogát is. Elment az én dokimhoz és kiderült, hogy nem is kell kihúzni, csak kezelni kellett. Azóta is meg vannak még a fogai, ez már több éve volt.
Az egyik szemfogam sunyiban, belülről kezdett szuvasodni.
Kívülről csak egy kis fekete pontot vettem észre egy eldugott helyen. Éppen akkor mentem szűrőre magánorvoshoz, frászt is kapott rögtön a doki.
Kiderült, hogy a fog teteje már teljesen szétment. Pillanatokon belül ledarálta fúróval, majd újra építette tömésből. Nem is látszik rajta, hogy hozzányúltak.
Az öcsém rágófogának ugyanígy a teteje tört le, egyébként a gyökerei neki is rendben voltak. Hiába mondtam neki, hogy ne körzetihez menjen, nem lehetett hatni rá: az orvos szemrebbenés nélkül közölte, hogy nem tud mit csinálni vele, és kihúzta.
A másik történetem is elég vicces, egy nyilvánvalóan ropogó töméssel mentem el a körzetihez. 5 percig kopogtatta - közben recsegett, ropogott -, majd elküldött, hogy semmi baja nincsen.
Másnapra kitört, és szilánkokban hullott ki az egész.
csak akkor ajánlom a TB-s rendelést, ha valaki egyébként is húzatná a fogát, másra nem jó. Egyszer próbálkoztam fogkőeltávolítással, de csak a felét csinálták meg jól :(
Magán!
Voltam korzetinel de borzalmasan bunkók voltak és fájdalmasan is csináltak, a Magán fogorvosom nagyon kedves és lelkiismeretes, megadta anno a Magán számát is hogyha bármi baj van hívjam fel, volt hogy zokogva mentem be akkor is ő küldött el kórházba mert akkor volt egy toresem és ingyen csinalt röntgent mert latta mennyire vagyok ki.
A fog egy olyan dolog amire érdemes költeni szerintem, és fontos hogy már gyerek korba az emberek ne férjének a fogorvosoktol (kicsikent mindig maganfogorvoshoz vittek el engem is és sose féltem toluk) csak kellemes tapasztalatom van velük, talán kedvesebb mint a barátom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!