Ha a pénteken tömött fogam kisebb kihagyásokkal folyamatosan sajog, akkor ma (hétfőn) visszamenjek a fogászatra?
A fájdalom a fülemre is kiterjed.
Múlt héten kezdte el tömögetni a fogaimat a tb alapú fogorvos. Szerdán csinált egyet, majd pénteken kettőt. Ekkor elfogyott az időpontom, azt mondta, hogy majd jövő hétfőn (25-e) hívjam őket további időpontokért.
A szerdán tömött fogammal nem volt különösebb gond, aznap enyhén fájogatott, de másnapra elmúlt.
A pénteken tömött két fog közül az egyik egy kicsit fáj most is, de a másiktől majd' megőrülök.A tömés előtt rendesen elzsibbasztották a fél fejem, de már a kezelés is jobban fájt, mint a szerdai. (A lyuk is nagyobb volt a másiknál.) Mikor kezdett elmúlni az érzéstelenítő hatása a fogam elkezdett lüktetni. Egy óra múlva már annyira fájt a fülemmel együtt, hogy vergődtem az ágyban, sírtam és sikítottam a párnámba. Ekkora fájdalmat még életemben nem éreztem. Aztán bevettem 3 szem fájdalomcsillapítót, utána tűrhetően fájt, majd estére nagyjából lenyugodott. Éjszakára bevettem egy szemet és ettől (vagy nem ettől) egész szombaton csak kellemetlen volt. Vasárnap újra elkezdtett fájni. Estére erőteljesebb lett a fájdalom, ezért bevettem egy szem fájdalomcsillapítót. A hatása azonban hamar kiment,így egész éjjel forgolódtam, és 5 órától ébren vagyok.
Most megint bevettem egy szemet, várom, hogy hasson.
A kérdés az lenne, hogy visszamenjek ma a fogászatra? Mivel időpontom sincs, így ott ülnék több órán át, mire hozzámszólna valaki. Plusz nem lesz az gáz, hogy már megint ott leszek?
Ha csinálnak is valamit a fogammal, annyi lesz, hogy kikaparják a tömést és szevasz?
Attól tartok, hogy gyökérkezelni kell, de ha a tömés előtt sem röntgeneztek, akkor hogyan?
15/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!