Sok egy hónap a levétel és az éjszakai fogszabályzó viselése között?
Egy hete kikerült az állandó fogszabályozó (2év) készülékem, minden szuper volt. A fogorvosommal úgy beszéltük meg, hogy kapok egy állandó retentációs készüléket (a front fogak, első hat fogakra ragasztott egy "ívet"), és majd egy kivehetőt, ami kemény fóliára hasonlít. A kivehető a héten lett volna kész, de sajnos a fogtechnikus elszúrta, így csak kb. 2-3 hét múlva fogom tudni megkapni.
Sok egy hónap a levétel és az éjszakai fogszabályzó viselése között? Remélhetőleg ez az állandó retentációs készülék elegendő lesz. Örülnék, ha néhányan, akiknek hasonló problémájuk volt, elmesélnék a történetüket ezzel kapcsolatban.
Köszönöm szépen a válaszokat :)
A második válasz bizonyult a legmegnyugtatóbbnak. Nagyon megnyugodtam, köszönöm neked :)
Mindkettő fogsoromra kaptam fix retenciós ívet, hála Istennek!
Eredetileg úgy volt, hogy én mindkettőt megkapom. Alapból eléggé durva volt a helyzetem, illetve állkapocs elváltozásom is van :( Ez annyit tesz, hogy a front fogaknál van egy 0,5 centis hézag, tehát a két fogsor között. De hátul szépen illeszkedik minden, meg tényleg nagyon nagyon sokat fejlődött és nagyon boldog voltam. Egyébként én 22 év körüli vagyok, gondolom a lányod sokkal fiatalabb :)
Szóval az a lényeg, hogy én is ugyanúgy gondolkozok, ahogy ti és biztosra akarok menni annyi különbséggel, hogy én tartom magam ahhoz, hogy mindkettő legyen.
Tehát most fent vannak a sínek, és egy hónap múlva kapom a kivehető fóliás rögzítőt, de akkor úgy néz ki, hogy minden rendben lesz :)
Ne tudd meg, hogy mennyit aggódtam, pedig a doktornőm is mondta, hogy nem fog elmozdulni, de hát tényleg nagyon sok pénzembe és energiámba került az egész...
Kellemes ünnepeket nektek :)
Köszi a választ :)
Ha jól értem, akkor te is hordtál készüléket nem csak a lányod? Ez tök klassz dolog. Bebizonyítottad, hogy sosem elég késő elkezdeni semmit sem :)
Igen, aki valóban elkezdte és benne van ebben az egészben, annak tény hogy ez nagyon fontos és nem szeretné, ha tényleg az a rengeteg pénz és az idő a semmibe veszne...
Szerintem évek kellenek, szerintem kb. minimum 6 év míg az ember fellélegezhet és elhigyje végre, hogy már a végén jár a dolognak. És én még sajnos korántsem vagyok a végén.
Örülök, hogy fent van ez a fix készülék, nem is zavar és jó, mert ad egyfajta biztonság érzetet, de megrögzültem várom a januári időpontot és azt, hogy megkapjam a kivehető készüléket, mert azt érzem a legbiztosabbnak... Igaz már csak bő egy hét van hátra, mégis tökre félek, hogy valami történik és magamon is meglepődök, mert nem vagyok az, aki minden sz**tól fél, de mégis. Amúgy fixnek érzem a fogaim, de részben meg nem merem jobban megnézni, jobban mosni, keményebb dolgokat enni, mert hát na én is nagyon bonyolult eset vagyok, és ha már nem lehet tökéletes fogsoram, amibe már belenyugodtam, akkor legalább legyen mindkettő szép egyenes és tudjam tisztán tartani mindenféle gond nélkül.
Én mindenképp fogom hordani a kivehetős készüléket, ha végre már a kezembe lesz, csak legyen már... :)
Nektek további kitartást kívánok. Biztos vagyok benne ,hogy nem lesz gond, mert betartotok mindent és hamarosan véget ért számotokra ez a korszak és élvezhetitek a sok szenvedés jutalmát.. további kellemes ünnepeket és köszönöm, hogy szántál rám időt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!