Honvéd egészségpénztárral szerződött fogorvost tudnál ajánlani Budapesten, olyat aki?
...megfizethető áron, szépen dolgozik, és normálisan bánik a pácienssel, sőt az se baj, ha legalább egy kicsit kedves is vele!! Lehetőleg ne valami külső kerületben legyen a rendelő. Találtam párat a neten, de ismeretlenül nem tudok választani közülük. Nagyon félek, és nem akarok rossz kezekbe kerülni (megint).
Előre is köszönöm a segítséget!:)
Heppdent. Igaz EP-re megy majd, de még nem is drága.
Elég sok helyen voltam, de ez magasan a legjobb szerintem.
Egy fájó foggal mentem hozzájuk először, már az sokat elmond, hogy kora délután telefonáltam és estére beszorítottak, pedig azért eléggé be vannak táblázva.
Elég sokszor jártam már ott (sajnos.. más fogorvos munkájának az eredményével pl. 4 hónapig jártam, de megmentették a fogamat!) több orvost "próbáltam" náluk, de mind nagyon kedvesek, udvariasak, ugyanakkor nem úgy beszélnek velem mint egy szellemi fogyatékossal (ilyen helyen is voltam már) nem akarnak lehúzni,előtte egy másik helyen 7 fogamat akarták betömni és a meglévőket is újratömni valami 200 ezer forint körüli összegért és úgy adták elő, ha nem csinálják meg, akkor kirohad az összes fogam, este hatkor majd másnap reggel tízre akartak már időpontot adni, miközben az orrom alá nyomtak egy papírt, hogy írjam alá gyorsan, amin kisbetűkkel szerepelt, hogy előzőnap délig kell lemondani az időpontot, különben nem tudom én milyen súlyos pénzeket kell fizetni meg ilyenek... aztán olyan helyen is voltam, ahol az időpont ellenére három órát aludtam a váróban, mire behívtak.. máshol nyitott ajtónál csinálták a fogamat, meg kipeckelt szájjal lekezelően küldözgettek ide-oda röntgen miatt. (Egyszer a Heppnél is mennek kellett fentről le a röntgen miatt, de ketten kísértek és rengetegszer elnézést kértek a kellemetlenségért, akkor még új volt a fenti részleg)
Szóval megjártam én is pár érdekes fogorvost, de a Heppdentre semmilyen panaszom nem lehet! Az időpontot tartják, ha úgy tűnik csúszás van, akkor telefonálnak, ha az orvosod beteg akkor hívnak, hogy ne menj, ha ki vagy kapcsolva, akkor küldenek sms-t, ha valaki lemondja az időpontot, akkor nem örülnek a szabad órának, hanem végig telefonálnak mindenkit, hogy akar-e/tud-e előbb jönni, mert megüresedett az időpont stb. Olyan is volt, hogy egy fogamat csinálták, amit röntgeneztek és a mellette lévő fogam a tömés alatt tönkre volt menve (ezt is máshol csinálták, nem náluk), de nagyon, csak még épp nem fájt, ez viszont csak a röntgenen látszott, addig nem tudtunk róla, nézte-nézte, gondolkodott és közölte, hogy hívják azokat, akik utánam vannak, mert nem enged így el, nagyon az utolsó pillanatnak látszik az a fog, és muszáj megcsinálni. Nekem pl. ez nagyon szimpatikus volt.
Aztán volt olyan, mikor én dönthettem el, hogy mi legyen a fogammal, csak tömjék, vagy inlayt kérek bele. Az inlay 3x annyiba került, de nem beszéltek rá, elmondták mi az, miért jó, hogy készül, mennyi lenne, de ha akarom végül is lehet sima tömés is, aztán szépen hazamentem és a következő időpontig kényelmesen átgondolhattam, hogy akkor belefér-e a keretbe az az inlay.
Szóval nekem csak 100%-os tapasztalataim vannak. Annyira, hogy azóta vidékre költöztem, de még mindig odajárok, ha van valami.
Ja és elfogadják a bankkártyát, ep kártyát is és nem húzzák a szájukat se rá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!