Van olyan implantátum ami azonnal terhelhető?
Az azonnal terhelhető azt jelenti, hogy a beültetés után rögtön vesznek lenyomatot és 1-2 napon belül ideiglenes fog vagy fogsor megy az implantátumra.
A hagyományosnál felvágják az ínyt, beültetik a csontba az implantot . Innentől 2 mód van: visszavarrják teljesen az ínyt és gyógyul ,majd 2-3 hónap múlva megint fel kell vágni és ínyformázó csavar megy bele, és megint gyógyul 1-2 hónapot. A másik hogy rögtön egy gyógyulási / formázó csavar kerül bele,ami kilátszik az ínyből és így gyógyul 4-6 hónapot. ( nekem ilyenem van )Utánna lehet lenyomatot venni és készíti a fogtechnika a pótlást/ hidat/fogsort.
Az azonnal terhelhető implantokat nem vágással teszik be,hanem lyukat fúrnak, gondolom az implant felépítése is eltér a hagyományostól, és a beültetés után azonnal lenyomat készül, és ideiglenesen tesznek rá fogsort.( gondolom ez elsősroban azoknak fontos, akiknek elől sincs foga, és nem szeretne 6 hónapig anélkül lenni.)Ez egy könnyebb , olcsóbb anyagból készül szerintem, de nekem ilyenem nem volt, így csak vélelmezem. Tehát amit a beültetés után feltesznek, azt addig használja a páciens, amíg a gyógyulás tart, akkor pedig megint lenyomat készül és elkészül a végleges porcelán vagy cirkon híd,/ fogsor.
Szóval az azonnal terhelhető nem azt jelenti hogy rögtön a végleges fogsor megy rá, hanem hogy olyan módszerrel teszik be az implantot hogy rögtön rá tudjanak tenni egy könnyített ideiglenes fogsort, amíg a végleges elkészül.
Nekem egy fogat ültettek be, azonnal volt fog viszont 3 hónapig vigyázni kellett rá, úgyhogy tulajdonképpen 3 hónapig a másik oldalon rágtam.
3 hónap után a végleges és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!