Gyökérkezelt fog lehet érzékeny a gyökérkezelés után évekkel?
Az egyik kb. 8 éve gyökérkezelt metszőfogam tetejéből tegnap letört egy kis darab. Már nem az első darab volt, az évek során eléggé lekopott a teteje sajnos. De nem tulajdonítottam neki figyelmet, úgy voltam vele, majd ha megyek pár hónap múlva gyökérkezelésre, akkor megnézetem.
Viszont azóta azt vettem észre, hogy ha eszek-iszok, kicsit érzékeny, mintha bizseregne a gyökerénél.
Ami azért is furcsa, mert ennek a fognak ki is lett műtve a gyökércsúcsa, mert nem sikerült sima gyökérkezeléssel megszüntetni a gyulladást 3 próbálkozásra sem. Szóval azt gondolnám, már nem kéne érzékenynek lennie.
Holnap szerintem felhívom a fogorvost, de addig is érdekelne, hogy járt-e már így más is, és mit tettek a fogával, mi volt a megoldás, hogy vajon mire számítsak.
Köszi a választ! Hát ez szomorú, hogy újra be tud gyulladni, azt hittem, legalább emiatt nyugodt lehetek.
Persze, nem akarom annyiban hagyni, minél hamarabb be akarok jutni a rendelőbe, csak nem tudom, mikor tudnak fogadni. Ahová járni szoktam, ott eléggé próbálják mindig megmenteni a fogat, szóval remélem, megúszom a húzást.
Mi lett végül a fogaddal?
Nekem is volt hasonló, de rezekció nem volt. Újból kicserélték a gyökértömést és azóta megint évek óta jó nekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!