Két alsó bölcsességfog húzás után vissza kell mennem a fogorvosomhoz,mert van egy fogam,amit be kell tömni. De csak azután,ha mindkettő fog ki lett húzva és begyógyult. Ezt a fogorvosom mondta,hogy csak utäna. Félek,hogy addig nagyobb bajuk lehet?
Szerencsés vagyok, még soha nem volt baj a többi fogammal ez az első eset. Ápolom is őket rendesen.
Rendszeres,alapos fogmosás.
Megijedtem,hogy még ugye ez miatt minimum 2 hónap a gyógyulásokkal együtt.
Addig nagy baja lehet a fogamnak,amit tömni kell?
"Félek,hogy addig nagyobb bajuk lehet?" Mármint BAJA, ugye? Egy fogról van szó, amit tömni kell?
Szerintem ne félj. Ahogy az első két válaszolót olvasod, láthatod, hogy ez egyéni.
Nekem vannak olyan fogaim, amikre nagyon rég (leírni sem merem, milyen rég) azt mondták, hogy szuvasak és én fél évente járok fogorvoshoz és soha nem mondta egyik fogorvos sem (az évek alatt több is volt), hogy be kell tömni vagy ki kell húzni azokat. Most mondta a legújabb.
Szóval a megítélés is más.
A kisebb fiamnak pl. azon a helyen, ahova járok, azt mondták, hogy hat fogát kell tömni. Elment egy másik (olcsóbb, protekciós) helyre és érdekes módon csak hármat kellett (viszont itt a fogköveit leszedték, azt meg az első helyen nem mondták).
Igen csak egy elírás, valószínű,hogy a telefon kijavította én meg nem olvastam át rendesen a kérdést,mielőtt kiraktam.
Köszönöm a válaszokat,remélem nem lesz baja a fogamnak.
3as: az még nem jutott eszedbe, hogy az olcsóbb helyen esetleg félvállról veszik a kicsi szuvasságokat (amiből nyilván a nagyok lesznek) és később rosszabbul jársz?
Üdv. Dr. Csuhrán János
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!