Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Félek elmenni fogorvoshoz,...

Félek elmenni fogorvoshoz, hogyan küzdjem le a szorongást?

Figyelt kérdés

Már megvan az időpontom egy fogászati szűrővizsgálatra, ott majd a fogorvos eldönti, hogy milyen beavatkozásokat lát szükségesnek, illetve szeretnék konzultálni vele a fogfehérítésről, viszont nagyon félek, hogy mit fog gondolni a fogaimról. Eddig állami fogorvoshoz jártam (ő volt az egyetlen a környéken, magánorvosra akkor még nem volt pénzem), aki meg se nézte a fogaimat, megkérdezte fáj-e valamelyik, ennyi volt a vizsgálat. Ráadásul a 6 évnyi kávézás és dohányzás miatt elkezdtek megsárgulni, valamint szerintem -bár én nem vagyok fogorvos- két fogam elkezdett szuvasodni, de évek óta ugyanakkora mértékben, nem változott semmit (mutattam az előző fogorvosomnak, nagy nehezen megnézte, azt mondta amíg nem fáj nincs baj). Illetve az elülső fogaimon van 1-1 fehér "csík" felül, úgy tudnám jellemezni, mintha nőtt volna és még fehér, nincs úgy megsárgulva mint a lejjebb levő rész.

Nagyon szégyellem a fogaimat, ezért is szeretném rendbehozatni amennyire csak lehet, de mégis félek, mit fog gondolni a fogorvos, hogy 21 éves nő létemre milyen gusztustalanok (amiről egyértelműen én tehetek, nem kellett volna 15 évesen menősködnöm, hogy milyen nagylány vagyok már cigizek). Hogyan engedjem el ezt a szégyenérzetet, szorongást?


2022. márc. 17. 17:16
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell szégyenkezned. Az ő feladata széppé varázsolni a fogaidat, nem ítélkezni. A legfontosabbat már megtetted, elhatároztad magad, hogy teszel a fogaidért. A célt lásd magad előtt!
2022. márc. 17. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
29%
Én is, és nem is megyek :-D Menjen az, aki akar. Azokat csesztesse.
2022. márc. 17. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
15%
Én is félek. Nem megyek én se pedig be is szok dagadni valamiert az ínyem.
2022. márc. 17. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
88%
Fogorvosként válaszolok. Egy dolog, amit gondol és más, amit lekommunikál feléd. Az a munkánk basszus, hogy a beteg fogakkal kezdjünk valamit. Nincs erkölcsi alapunk ítélkezni, persze az elhanyagolásnak objektív jelei vannak, amire egy jó fogorvos fel is hívja a figyelmet, de semmiképpen sem bántóan vagy sértően, de persze ez függ az egyéni érzékenységtől is. Ha valaki nem tűr meg semmi jószándékú kritikát, azzal nyilván nehéz, de ítélkezni bizonyosan nem fog, hiszen a fogorvos a rossz fogakból él. Én saját tapasztalat alapján úgy gondolom, hogy egy dolog van, amivel egy fogorvos rosszindulata kiváltható és az a hazugság. Például amikor esküdözöl, hogy te reggel este mosol fogat 3 percig és naponta 3x fogselymezel, miközben még a múlt heti kaja is ott van a fogaid között. Ugyanígy, mikor a gyereked életében édességet nem látott és persze csak vizet iszik, persze azért a táskából kikukucskál a zöld lötyis cumisüveg, amúgy meg a világ összes csokija oda van ígérve a gyereknek, ha beül a székbe. Nálam egyedül ezek azok a helyzetek, amikor nem szívesen vállalom az esetet és többnyire ennek hangot is adok valamiképpen, de önmagában néhány rossz fog nem ejt kétségbe :) már csak amiatt sem, mert látunk mi azért cifrákat, meggyőződésem, hogy semmi elítélendő nincs a szádban. Csak bátran!
2022. márc. 17. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
21%
Már megint itt vagy? :-D Náalm is okoskodtál a paradontólogiát illetően. Azt értelmes választ nem írtál, csak ilyen szentbeszédet. Majd az ember eldönti mit akar, nem kisgyerek már. Ha azt mondja, nem megy, hát nem megy. Majd megy, ha eljön az ideje, vagy lesz kellő bátorsága. Nyilván te sem mosolyogva fogod várni az atombombát, még ha valami eszelős azt is mondaná :-D Ha meg fogorvos lennél, akkor nem itt csesznéd el az idődet, vagy nincs páciens? :-D
2022. márc. 17. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Szerintem tényleg fogorvos. De ettől én meg félek tőle. Nálunk ilyesztő a doki.
2022. márc. 17. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Mert ha szexi lenne, akkor elmennél, vagy mi? :-D
2022. márc. 17. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Én a fájdalomtól félek, így nem is voltam kb 14. éve. Mosom rendszeresen, és rettegek, nehogy valami legyen.
2022. márc. 17. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Én a fájdalom miatt váltok fogorvost. Sok szörnyű élményem volt már sajnos a 40 évem alatt, államiban is találkoztam jó fogorvossal, a mostani is az lenne, de a stílusa kiakaszt. Mikor a fájós fogamat gyökérkezelné, majd felugrok a székből, hogy fáj, erre közli, ez nem fájhat. De b@sszus, fáj, én érzem. Bead egy Lidokaint, nekem az sajnos semmit nem ér, a régi dokim mindig egy ultrával kezdett, na tőle az állkapcsomat is kiműthették volna a helyéről, tényleg nem éreztem semmit, ő meg akkor sem ad erősebbet, ha jeleztem, hogy tényleg fáj. Van pár fogam amit rendbe kell tetetnem, fogpótlást is szeretnék, de ez a felesleges fájdalom elriaszt, pedig amúgy ügyes doktornő lenne, de a fájdalmat nagyon elbagatellizálja. Én megértem, hogy sokan rettegnek a fogorvosoktól, pont az ilyen hozzáállás miatt. :(
2022. márc. 17. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Nekem még csak az asszisztensi kötelező gyakorlatom van meg, de a rendelőben töltött idő alatt soha nem hallottam, hogy akár az orvos, akár az asszisztens megjegyzést tett volna a páciens fogápolási szokásaira, a háta mögött sem. Javító szándékkal az orvos beszélt a páciensnek a helyes fogápolásról, ajánlott neki fogkefét, fogkrémet, de soha egy negatív megjegyzés nem hangzott el sem a páciens jelenlétében, sem akkor, amikor már kiment. Én abszolút azt láttam az orvoson, hogy a megoldandót látja a páciens szájában, érdeklődéssel néz bele a szájba, nem undorral, nem fúj-ogva, úgyhogy nyugi, minden rendben lesz.

Most, hogy ennyit begépeltem, jutott csak eszembe, hogy talán már túl is vagy rajta? Ha igen, milyen volt?

2022. ápr. 1. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!