Ha megnyílt az arcüreg több nappal a foghúzás után, minden esetben le kell zárni?
15 nappal ezelőtt húzták ki a felső 7-es fogamat, akkor és az utána való napokban nem volt semmi különösebb gond. Tegnap este narancslevet ittam, és éreztem, hogy az orromba ment az ital. Utána kifújtam az orrom és narancssárga váladék volt a zsepin. Pár percet vártam, és ittam megint, hátha az előtte levő dolog csak véletlen félrenyelés miatt történt. De megint megismétlődött. Felhívtam a fogorvosomat, aki mondta, hogy már nem tud fogadni, de csináljam meg azt a próbát, hogy teletöltöm vízzel a számat, és úgy csinálok, mintha köpnék. A víz az orrlyukamon jött ki, és ekkor eléggé megijedtem, nehogy arcüreggyulladás legyen a vége, ezért elmentem a Szentkirályi utcai ügyeletre, ahol hosszas várakozás után sorra kerültem, és két fogorvos és egy gyakornok is elég sokáig vizsgált (ezúton is szeretném megjegyezni, hogy a káosz ellenére nagyon kedvesek és lelkiismeretesek voltak, rám szánták az időt). Azt állapították meg, hogy azonnali beavatkozásra úgy néz ki, nincs szükség, illetve ha lesz is, az inkább a szájsebészethez vagy fül-orr gégészethez tartozik, és hétfőn menjek el a körzeti szájsebészetre vagy ahol kihúzták a fogam.
Szóval a húzás után két héttel történt ez, de szerencsére sem tegnap, sem ma nem fáj egyáltalán. Visszagondolva, csütörtökön fújtam orrot, és tüsszentettem is, illetve végeztem némi fizikai munkát, de nem gondoltam, hogy ennyi idő után baj lehet. Most félek a gyulladástól, mert úgy tudom, hogy megnyílás után néhány nap kell hozzá, és lehet, hogy nagy fájdalmaim lesznek. Vagy ha eddig nem volt baj, ezután sem lesz, ha nem zárják le az arcüreget? Megyek hétfőn megnézetni, mondjuk akkor már 17 nap fog eltelni a húzás óta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!