Ez most komoly, hogy a járvány miatt hónapokig a kilyukadt fogakat csak kihúzzák de nem tömhetik be az egész országban sehol?
Egy családtagom volt fogorvosnál fájós fogával. Megmondták neki, hogy országos rendelet tiltja a fúró használatát, nem tömhetnek amíg tart a járvány, mert nagyon súlyos büntetés jár érte.
Kapott erős antibiotikumot a fájós fogára és ha az nem húzza le a fájdalmat, akkor csak kihúzni fogják tudni neki azt a fogát.
Ez most így teljesen komoly, hogy 2020-ban itt tartunk, hogy a fogmegtartó kezeléseknek annyi, mentek a levesbe, talán hosszú hónapokra? Ha kilyukad egy fogad, akkor annak annyi, húzzák kifelé?
Van olyan rokonom, aki csak 5-10 évente egyszer kerül fogorvos elé, akkor is csak leszedik a fogkövét, a fogai szépek, szinte hibátlanok.
Van, aki meg évente rendszerensen jár fogorvoshoz, ha már egy árnyalatnyi színeltérést lát már hívja is a fogdokit, napi 3x sikálja a fogait és mégis van valami baja.
Mint minden másban, a fogainkban is különbözünk, mind más tulajdonságokkal születtünk.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem olyan egyszerű ez az egész, hogy elintézzük annyival, hogy: Há mé nem vigyáztá? Há akkó megérdemled!.
Egyébként, nem csak szuvasodás miatt lehet probléma.
Lehet egy kiesett tömés, leesett korona, ezek sokszor hirtelen történnek, előjel nélkül. Történhet baleset, vagy egy harapástól megreccsen egy egészséges fog, kis repedés keletkezik rajta és csak később okoz gondot, amikor begyullad.
Ez a helyzet mindenkinek gondot jelent, a fogorvosoknak is, mert nem tudnak pénzt keresni. Ők sem jó kedvükben szünetelnek.
Reméljük, hogy csak hetek kérdése és a világszintű elzárkózás miatt megáll a vírus terjedése.
Nem csak a fogászati betegeknek okoz ez gondot, hanem mindenkinek, akiket műteni kellene, vagy akiknek dolgozni, akiket elküldtek a munkahelyükről, akiknek törleszteniük kellene a hitelüket és még lehetne sorolni. Ezekben az időkben támogatnunk kellene egymást, nem cseszegetni.
Na még egyszer, mert kimaradt a "nem":
"azért nem tömnek, mert az nem sürgősségi eset".
Nekem is van sajat peldam a mostani fogaszati helyzetre. Tudtam arrol hogy van egy bolcsessegfogam, ami ev elejen fura dolgokat muvelt de azert mert nott. Orvos azt tanacsolta ha panaszt okoz akkor fogorvos aztan szajsebeszet. Na hat igyis tettem.. volna ha eljutok szajsebeszetre. Keszult rontgen amibol megallapitottak hogy a bolcsessegfogam lyukas es gyulladt. De azonban nem tudnak ok mit kezdeni ezzel, nincs szajsebeszet. Fajdalomcsillapito es varnak vissza egy foghuzasra ha lement a jarvany. (Szajsebeszet es a fogaszat egy helyre tartozik itt nalunk)
Sajnos nem tudok mit csinalni ha 1 hete jottek elo a panaszaim.
9-es!
Egyrészről mint írtam, egy fog elvesztése nem jár életminőség romlásával, pótolni sem kötelező, mert ha tényleg kivételesen járt úgy az illető, hogy amúgy minden foga rendben van, csak ez az egy foga robbant be váratlanul a tömés alatt, akkor van elegendő foga a harapáshoz, rágáshoz, fonációhoz. Akinek meg eddig nem voltak fontosak a fogai és ez az egy foga maradt, mondjuk egy oldali rágáshoz, az akkor úgy járt, nem kellett volna megvárni, hogy csak egy foga maradjon. Ha csak valaki nem egy Victoria's secret modell és nem egy nagymetszőjét készül kihúzatni, akkor nem fogja emiatt a munkáját sem elveszíteni, mert kihúzták egy fogát.
Másrészről: de, pontosan most van itt az ideje megemlíteni, hogy nem jó az egészségügyünk. Sokaknak ugyanis 50 kmes körzetben még a sürgősségi ellátás sem elérhető, mert a környék fogorvosa elmúlt 65 éves, veszélyeztetett korú és kivonták az ellátásból. Ha lett volna utánpótlása, ha lett volna bárki a helyére, akkor most nem jártak volna így százezrek. Egyelőre még az járt jobban, akinek legalább elérhető fogorvosa van. Mert sajnos sokaknak jelenleg nincs. Utazgatnak jobbra balra, amíg nem találnak egy rendelőt, ahol dolgoznak, akik persze nem repdesnek az örömtől, hogy már megint itt van valaki Tápiómihályhónaljáról és el kell látnia, pedig van elég dolga a sajátjaival is. Pénzt nem kap utána, mert a rendszer sajnos úgy van kitalálva, hogy aki nem a körzetedhez tartozik, azután nem kapsz bázisfinanszírozást, a sürgősségi ellátás során pedig egyedül a foghúzásért jár pénz (300 forint), de már egy vérzéscsillapítás, egy tályogmegnyitás, tehát amit egész nap csinál az orvos, azért egy nagy büdös lófing jár. Esetleg egy szerelmes levél Káslertől, hogy köszöni szépen, aki kitart, de hát ezért olyan magasztos ez a szakma. Úgyhogy de, pontosan most van itt az ideje felháborodni azon, hogy egyáltalán miért dolgozott valaki praxisban 65 pluszosan, miért nem kerített az önkormányzat valakit a helyére (mert az önkormányzat dolga lenne), miért kell osztályokat bezárni vidéki kórházakban, ahol szintén sajnos az osztályos orvosok veszélyeztetett korúak (bizony, neked még csak a fogad fáj, de vannak olyan települések, ahol a kórház bizonyos osztályai - belgyógyászat, szülészet, kardiológia - lehúzhatták a rolót ellátó személyzet hiányában).
Mikor van itt az ideje, ha nem most? Mikor? Amikor véget ér az egész és mindenki tartja a markát majd a segélyért meg a mentőövért? Akkor azért nem lesz aktuális. Ha majd véletlenül visszatérünk a régi kerékvágásba, akkor pedig - ugyanúgy mint eddig is - szépen mindenki elfelejti ezt az egészet, megy ugyanúgy mindenki magánorvoshoz (ahogy itt gyakorin mindenki ugyebár) és újfent tojik mindenki rá, hogy hány százezrek maradnak ellátás nélkül, mert egyáltalán nincs orvos, vagy hány orvos kényszerül 70 évesen is dolgozni, mert nincs a helyére senki. Kit érdekel, amíg nem ti vagytok azok, akiket a 70 éves remegő kezű sebész kényszerül műteni, ugye?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!