Fogfájás, látszólagos ok nélkül? (több lent)
Onnan kezdeném hogy nem vagyok frontérzékeny meg semmi.
A történetem a következő.
Kb 2 hónapja egyszerre be lett tömve 2 vagy 3 fogam egyszerre fent jobb oldalon. Ami már az nap is dagadt és fel is dagadt nagyon a következő napokra. Elkezdtem szedni a dalacint ami le is vitte,s majd szedés nélkül nem dagadt újra. Fogrovosom szerint fogbélgyulladás lehetett de ha nincs panaszom akkor nem kell hozzányúlni. Eltelt egy hónap gond nélkül, de az utóbbi hetekben fájdogálgat a fogam. Fogorvosom többször megkopogtatta de semmi. Melegre hidegre sem érzékeny.Ehetek is ott nyugodtan Általában édesebb étel után kezd neki(fél órával étkezés után), de volt már úgy is hogy egész nap nem ettem csak vizet ittam és képes volt akkor is rákezdeni.
A héten voltam dokinál vele, volt is ennél a fognál és a mellette lévőnél megint szuvasodás amit meg is csinált(4;5ös fog). 1 napig nem is ettem még ezen az oldalon majd szombaton már ettem, eddig ugye ugy voltam vele hogy a beavatkozás miatt fájdogálhat megint, de volt egy nap amikor a szomszédos fogam sem fájt (abba már nagy a tömés.) Most meg újra kezdte, már reggel ébredéskor is fájdogált tompán néha picit lüktetve, de délelőtt már fájdalomcsillapított is be kellett vennem. Amúgy csináltunk panoráma röntgent de nincs gyulladásban. Amit ma észrevettem még és igen fura hogy ha "megszívom a fogam" akkor belenyilall a fájdalom. A másik (4es) fogamnál az összes tömést kiszedte ugy rakta újra de ami fáj ott lehet hogy nem csak a 4 fog oldalán lévőt.
Vajon mi lehet a fogammal ilyen előtörténet után?
Most azt tervezem hogy kiszedetem az összes tömést a fájós fogból és ha nincs probléma akkor nem tudom mi lenne a helyes döntés. Vagy ha nincs probléma akkor is gyökérkezeltessem?
Amúgy mindkét fogam élő meg van olyan mikor mindkettő (4;5) fogamat érzem hogy bibi van de 90% hogy inkább az 5össel lesz a baj, mert van ugy hogy egyedül csak az fáj.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!