Milyen az éjszakai magömlés?
Voltak elképzeléseim róla, de olvastam egy könyvet ahol a gyereknek olyan érzés volt mintha bepisilt volna, csak nem pisi jött, hanem ondó, és ezért minden magömlése után ki kellet mosnia a lepedőt.
Én teljesen máshogy képzeltem el, de az is igaz, hogy egy nő írta a könyvet. Akkor most milyen???
Arra ébredsz, hogy nedves és trutyis a gatyád.
Ennyi.
Nő vagyok, tehát igazából fogalmam sincs, de ahogy párom mesélte (sokszor volt közvetlenül szex után is éjszakai magömlése, sőt, mostanában egyre többször, de általában akkor, amikor valamiért nem találkoztunk egy hétig kb)
Neki általában nem kíséri álom, legalábbis olyan, ami megmaradna, néha valami erotikus álom hatására jön ki, pontosabban ki kell valamiért jönnie, és az agy erotikus álom formájában könnyíti meg. Legtöbbször nem is ébred fel rá, csak reggel veszi észre. Lepedőt még nem kente össze vele szerencsére, csak gatyát kellett cserélni, olyan is volt, hogy egy héten kétszer emiatt :)
Egyáltalán nem olyan érzés számára, mintha bepisilne, ahogy elmondta, és sosem volt az. De elképzelhető, hogy van olyan fiú, férfi, akinek olyan érzés. Az ondónak ki kell ürülnie bizonyos időközönként, és általában ha nincs szex egy hétig kb, sem semmi, akkor szinte biztos, hogy lesz éjszakai valamikor. Bár volt, hogy nem volt, pedig egy hétig nem találkoztunk, és nem is végzett önkielégítést, nem is csalt meg. Nem tabu köztünk a téma, tudom, hogy bízhatok benne, tehát ezért is reagáltam :)
Szerintem ahány ember, annyiféle.
Nekem pl. semmiféle 'pisilés' érzés nem volt. Egyszerűen azt álmodtam, hogy együtt vagyok egy nővel és nagyon jó, aztán hirtelen arra ébredtem, hogy orgazmusom van. Sajna nő nem volt, de elmenni tényleg elmentem. Lepedővel nem volt semmi gond, de a pizsire valóban jutott a cuccból. Keményre száradó foltot hagy, de víz+szappan (mosószer) kiveszi, szóval ha zavar, hogy anyu észreveszi, hogy 'nagyfiú lettél', akkor el lehet takarítani. De egyébként teljesen természetes dolog, semmi szégyellnivaló nincs rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!