Véres sperma/hematospermia, már több mint egy éve fennáll, de az orvosok nem tudtak segíteni eddig, valaki tapasztalt hasonlót?
Kb. 1.5 éve jelent meg először a tünet, hogy vért tartalmaz az ondóm. Emlékeim szerint akkoriban kevés szex/maszturbáció volt, mivel a NOFAP kihívást csinálhattam.
Elmentem vele orvoshoz, aki beutalt MR-re. MR alapján a jobb oldali ondóhólyagom megnagyobbodott, gyulladásban van. Tenyésztés alapján Streptococcus agalactiae “kórokozó” található az ondómban. (Legutóbbi urulógus szerint ezt kár is vizsgálni, nem okoz tünetet. Az azelőtti szerint pedig amiatt van, mert orális szexben volt részem, és ez mindig elő fog jönni, amikor arra kerül majd sor. Így nem tudja kezelni. (?))
Jelenleg 3 orvoson és 4 antibiotikum kúrán vagyok túl, ebből ha minden igaz egyetlen egy kúra volt komolyan vehető, mert a másik két doki 20 nap alatti kúrákat rendelt el. (7-14 nap)
Antibiotikum kúrák alatt a tünet mérséklődött/megszűnt, majd a kúra végén ismét visszajött csúnyább formában pár napig. Pár nap után pedig be szokott állni, és csak akkor jön elő ha több napig nincs szex. (Alapvetően ha nem szedek antibiotikumot, akkor csak időnként jelentkezik.)
Alkohol, koffeinfogyasztásra a tünet erősödik, amint megszüntetem a fogyasztásukat, megint csak ritkábban észlelhető.
Bárkinek bármi ötlete, tapasztalata, vagy akár egy jó magán urulógus ajánlása van (aki sikerrel kezelte), örömmel fogadnám.
28/F
Urológus.
Az Oktogonnál is van egy. Fönt van a fb-on.
"csak akkor jön elő ha több napig nincs szex"
Csak hiszed. Ha minden nap kivered, szexelsz akkor csak kisebb koncentrációban van jelen a vér, ergó nem színezi el annyira az ondót.
1. Urulógusnál voltam mindhárom alkalommal, az első állami, másik kettő pedig magánklinika volt. Persze, ha van konkrét ajánlás olyan dokira, aki sikeresen tudott kezelni hasonló tüneteket, annak örülök.
2. Sajnos valószínűleg teljesen tévútra vitte az urulógus dokit a Streptococcus agalactiae, és nem nézett utána. A legutóbbi urulógus szerint ezt sok helyen nem is vizsgálják/kár vizsgálni. Javarészt teljesen tünetmentes, és “normális” a jelenléte.
4. Próbálkoztam a probiotikummal, antibiotikum kúra közben is szedtem különbözőeket, sajnos úgy néz ki, hogy sikertelen a kezelés.
5. Elképzelhető, hogy igazad van. A lényeg, hogy 4-5 szexmentes nap után látható szabad szemmel az elszíneződés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!