Segítség kellene, pornófüggő voltam....(?)
Tehát nagyon sok évig pornófüggő voltam, azt mondhatom, hogy 3 hónapja totálisan leszoktam róla, nem néztem sem pornót, három hónapja nem is vertem ki stb.
A libidóm totálisan eltűnt, kimaradnak az esti és reggeli merevedések is. Maszturbálni sincs kedvem, pornót nézni meg főleg, de szexelni sincs kedvem a barátnőmmel.
Mi lehet most ez az állapot, és hogyan jöjjek ki ebből? Valaki járt már így?
Kicsit nagyon aggódok már, mert hiába látok egy szexi nőt az utcán, már nem azt érzem, hogy uhhh na, de jó lenne vele, vagy úgy felizgat a látvány, hogy felállna a farkam, vagy, hogy hazaérve kiverném, semmi libidóm nincs kb.
Amúgy az arany középutat kellene megtalálni.
Ki lehet verni és lehet felnőtt tartalmat is fogyasztani, csak megfelelő mennyiségben. Tehát amikor már unalmadban is kivered és nézed, akkor az már gond.
Nem hallgatok el semmit, erőt vettem magamon és kész, ennyi volt. Egyik napról a másikra abahagytam. Azt olvastam, hogy a maszturbáció igazából egy jó dolog, mert szüksége van mind a férfiaknak, mind a nőknek erre, hogy saját maguk, saját magukat irányítva önkielégítsenek.
És szerintem nálam az lehet, hogy túlságosan hirtelen és túlságosan radikálisan tettem le, 15 év pornófüggőség után. De már megkerdojekezem azt is, hogy függőség volt e ez, lehet egyszerű magától értetődő "jelenség" volt részemről.
Sok helyen olvastam, ha nem maszturbál az ember, a hormonjai csökkenni kezdenek, ezáltal a tesztoszteron is csökken némileg, az androgén hormonok is csökkennek, tehát a nemivágy is csökken, de lelki panaszokat is okoznak egy idő után.
Én azért hagytam abba, mert naponta 1-2-3-szor onkielegitettem, de pozitív hatása volt, mert így szex közben tovább bírtam, de nem ment a szex mennyiségére pl.
Világosíts fel kérlek, mert ezt így nem értem.
Én akkor nézek pornót ha maszturbálok....
Vagy most, hogy van ez?
Maszturbálás nélkül én sosem nézek, sosem néztem.
És fordítva? Maszturbálás pornó nélkül?
Mert sokadszorra fogalmazol úgy, hogy nem nézel pornót, és így nem maszturbálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!