Meg tudom oldani a körülmetélést utáni felépülés úgy, hogy a családom nem fog tudni arról, hogy műtéten voltam?
Figyelt kérdés
19 éves vagyok és fitymaszűkületem van. Már régóta akarok menni ez miatt urológushoz, de nem szeretném, hogy a családom tudjon róla. Az egyik oka annak amiért nem akarom velük tudatni azaz, hogy eléggé kínos lenne erről beszélni. A második dolog pedig az, hogyha még el is mondanám nekik nem értenék meg, ez onnan tudom mert kb 13 évesen a unokatesómról (aki 7-8 éves lehetett abban az időben) kiderült, hogy neki is fitymaszűkülete van ezt az orvos mondta, és pont meghallottam a beszélgetést amit a felnőttek egymás között folytattak. A szüleim azon az állásponton voltak, hogy nem kéne bele avatkozni abba amit a természet adott és, hogy ők sohasem engednék a fiukat át esni ezen vagy valami ilyesmit mondtak ebbe a kontextusba. Szóval el tudok menni az orvoshoz és hajlandó vagyok át esni a műtéten, csak nem szeretném, hogy bárki is tudjon róla, azzal ha pár napot az ágyban kéne maradjak nem lenne probléma. Csak nem tudom mire számítsak mennyit fog vérezni, mennyit kell tisztítani a sebet stb.2022. márc. 7. 01:04
1/10 anonim válasza:
Ágyban nem kell maradnod, csak néhány nap pihenés. Ha át tudod feltünés mentesen kötni a fürdőben és fertőtleníteni akkor nem hinném hogy észreveszik.
2/10 anonim válasza:
Ha otthon nincs intim szférád, saját szobád, akkor ki kell venned valahol hotelszobát. Nyáron nem feltűnő, myaralni mentél. Télen síelni.
3/10 anonim válasza:
Csatlakozom az első hozzászólóhoz. Még annyit megtehetsz, hogy az átkötözés után a szemetet nem otthon dobod ki, hanem valahol máshol. Igy nyom sem marad.
4/10 anonim válasza:
Nehéz dolog ezt otthon eltitkolni.Nem véletlen ír ki az orvos 1 hét táp pénzes állományt,amit még a házi orvos 1 héttel meg is toldhat.
A sebet naponta 2 x legalább el kell látni,amit az orvos előír.
Ezek időigényesek is .
5/10 anonim válasza:
4-es csak riogatod a kérdezőt. Miért írna ki az orvos 1 hétre? :D 2006-ban mikor nekem volt tkm 25 éves voltam. Szombati napra esett a műtét max 1 órát voltam bent a magándoki rendelőjében, hétfőn már dolgoztam (igaz nem kőműves vagyok). Kötözni naponta 1x kellett este, amit max 1 hét után el lehetett hagyni. A család meg semmit sem érzékelt ebből. Üdv.
6/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2022. márc. 8. 14:22
7/10 anonim válasza:
Elutazol egy hétre valahová lábadozni. Ám ha megtudják sem tragédia, mert éppen eleget pelenkáztak kisfiúként. Felnőtt férfiként viszont már te döntesz, hogy neked mi a legjobb. Ha már egyszer körülmetéltek, akkor utána már csak el kell fogadniuk a tényt.
8/10 anonim válasza:
Amikor körülmetéltek, akkor még a szüleimnél laktam. Nem is akartam titkot csinálni belőle, úgyhogy simán tettem azt amit kellett. Kötözgettem, kenegettem, stb. Néhány évvel később valahogy szóba került a téma (talán unokaöcsém fitymaszűkülete kapcsán) igen elcsodálkoztak rajta, hogy átestem a beavatkozáson. (Hozzá teszem édesanyám álláspontja hasonló volt mint a szüleidé, gyermek koromba szó szerint vért pisiltem miután az orvos hátrafeszegette, de nem engedett megműtettni.) Utólag valószínű, hogy azért nem vettek észre semmit mert teljesen természetesen viselkedtem.
9/10 anonim válasza:
anno én sem szerettem volna ha megtudták volna a metélést. szerintem ez egyéni döntés vagy eü ok. kell lenni intin szférának hogy nyugodtan le tudd magad ápolni, 19 évesen meg pláne :) vagy ha ez nem megoldható akkor marad az a megoldás hogy "nyaralni" mentél és csak néhány napot vagy távol. utána meg nem nagyon kell kötözgetni
nekem a mai napig nem tudják hogy metélt lettem :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!