Ez prosztata gyulladás lehet?
Még decemberben, egy általános labor vizsgálat során, minimális vér volt a vizeletben.
Elmentem urológiára, ahol elmondtam, hogy elég gyakori vizelési ingerem van. Viszonylag kevés folyadék után is, hirtelen jelentkező, erős vizelési inger. Nincs fájdalom, nincs csípő érzés.
A doki PSA-t csináltatott, ami negatív lett. A diagnózis végül BPH (prosztata nagyobbodás). Mindezt úgy, hogy sem tapintásos, sem pedig ultrahangos vizsgálat nem volt. Írt /Alfuzosin Pharmacenter 10mg/ gyógyszert három hónapra. Ezt be is szedtem.
A napokban egyre sötétebb vizelet, a végén pedig egyértelmű vér jelenléte a vizeletben. Elmentem másik urológushoz. Aki felírt öt napos antibiotikum kúrát, és a fenti gyógyszer fél éves időtartamú szedését. Természetesen mindezt úgy, hogy semmilyen vizsgálatot nem végzett ő sem. Annyit mondott csak, hogy ha ismét nagyon véresnek látom a vizeletet menjek vissza.
Normális az, hogy mindenféle vizsgálat nélkül hozzák meg a diagnózist? Hiába kértem az ultrahangot, azt mondta nem. Illetve ha prosztatára irányult a gyanúja, miért nem csinált tapintásos vizsgálatot? Mi tévő legyek most, szedjem a gyógyszert fél évig, ami lehet nem is jól irányzott? Köszi, aki tud valamiben segíteni.
A véres vizeletet vese kő,homok távozása is okozhatja .
A prosztata nagyobbodás minden férfit utol ér .
A prosztata gyulladás kemény fájdalommal is jár .
Tehát ha jól értelek, akkor a gyulladás és a nagyobbodás nem egy és ugyanaz? A nagyobbodás is okozhat véres vizelést?
Ami az én problémám, hogy nem vizsgált, nem zárt ki egyéb dolgokat, amiket te is említesz pl.
Én elmennék egy másik orvoshoz! A nagyobbodas elakasztja a vizeletet, de vért nem igen okoz.
Viszont ezt sok más súlyosabb dolog is okozhatja. Nezesd meg UHval is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!